Eljött a magyar részvények ideje

Vágólapra másolva!
Nagy ugrást mutatott hétfőn a BUX index, amivel technikai értelemben fontos szintek nyílhatnak meg a legnagyobb magyar tőzsdeindex előtt. A fontosabb nagypapírok szintén vonzónak tűnnek technikai szemmel, ráadásul a fundamentális kép sem tűnik olyan gyengének, mint a korábbi hónapokban. Ezek függvényében vételi ötletet fogalmazunk meg a BUX indexre. 
Vágólapra másolva!

Több mint 500 pontot, 2,9 százalékot emelkedett november 10-én a BUX index, amivel idei harmadik legerősebb kereskedési napját zárta a legnagyobb magyar tőzsdeindex, ráadásul a forgalom is támogató volt, meghaladta a 10 milliárd forintot. Ennyire jó teljesítményre március közepe óta nem volt képes a BUX, amikor pedig utoljára ekkora emelkedést produkált, az jókora hegymenetet előzött meg. A technikai kép így igen erősen fest, az elmúlt másfél hónapban látott csökkenő trendvonalat látszólag végleg áttörte a BUX, miközben a 17 ezer pontos szint is erős támasznak bizonyult, mint még augusztus elején. Kockázati szintünket viszonylag szűken tudjuk meghatározni.

A teljes elemzés a konkrét beszállási és kiszállási stratégiával ügyfeleink számára érhető el.