Az MNB szerint öt nagy bank marad

Vágólapra másolva!
Seszták Miklós pedig magyar részesedést növelné.
Vágólapra másolva!

Öt nagy kereskedelmi bank marad az országban, mondta Nagy Márton. A jegybank ügyvezető igazgatója szerint a szektor a devizahitelek forintosítása, elszámolása és a fair bankokról szóló törvény hatására jelentős konszolidáción és koncentráción megy majd keresztül. Csak azok a hitelintézetek tudnak majd tevékenykedni az országban, amelyek jelentősen növelik hatékonyságukat és egyúttal csökkentik a működési költségeiket, mondta Nagy Márton a Magyar Lízingszövetség konferenciáján.

Nem feltétlenül állami

Jó lenne, ha a bankszektorban nagyobb, akár 70 százalékos lenne a magyar részesedés, mondta Seszták Miklós a Figyelőnek. A fejlesztési tárcát irányító miniszter szerint ez nem feltétlenül jelentene állami részesedést. "Kicsit Magyarország szuverenitási kérdése is, hogy egy államban a külföldi bankok aránya ne legyen 70-80 százalékos", mondta Seszták Miklós.