Nem változik a cafeteria adóterhe, és enyhítenek a termékdíjakon is: a borosüvegek fémkupakjai mentességet kapnak majd. Ezt Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője jelentette be hétfőn. Ezeken felül negyedével csökkenő törlesztőket ígért a devizahiteleseknek

Nem változik jövőre a cafeteria adóterhe. Ezt Rogán Antal fideszes frakcióvezető jelentette be hétfőn. Azt mondta, a Fidesz támogatja az erre vonatkozó módosító indítványokat. A változás annyi, hogy a juttatás felső határa 450 ezer forintra csökken, a 200 ezer forint feletti rész pedig csak SZÉP-kártyán nyújtható majd.

Arról is beszélt, hogy a devizahitelesek több mint 90 százaléka határozottan jobban jár majd, törlesztőrészleteik 25-30 százalékkal csökkennek. A politikus szerint a bíróság miatt nem fog menni a devizahitelek kedvezményes árfolyamú forintosítása, de a bankok elszámoltatásával, "a tőketartozás és a kamatok csökkentésén keresztül érjük el ugyanazt az eredményt, mint ha kedvezményes árfolyamon forintosítottunk volna".

A banki elszámoltatásról, a fair bankokról és a devizahitelek forintosításáról szóló három törvény együttes eredménye egy átlagos devizaadósnál azt jelenti, mint ha körülbelül 190 forintos svájcifrank-árfolyamon forintosítottak volna - mondta Rogán Antal. Szerinte a fair bankokról és a forintosításról szóló két törvényjavaslatot pénteken vitathatja meg az Országgyűlés, a zárószavazás jövő kedden lehet.

Forrás: MTI/Soós Lajos

Az önkormányzatitörvény-módosítással kapcsolatban a frakció úgy döntött, hogy a jogszabályban kimondják: a megyei közgyűlés mindenkori székhelye a megyeszékhely, ettől nem lehet eltérni.

A KDNP által javasolt vasárnapi zárva tartást firtató kérdésre azt válaszolta: hogy a következő két hétben vitatják meg a Fidesz az elképzelést, de ha támogatják is, biztosan lesznek módosítások.

Megússzák a borosüvegek fémkupakjai 

A termékdíjjal kapcsolatban is lesznek módosítások, bár - jogtechnikai okokból - most úgy szavazzák meg a törvényt, hogy a borosüvegek fémkupakjait is termékdíj terheli majd, azt kérték a kormánytól, a költségvetést megalapozó törvényeknél módosítsák ezt a szabályt, hogy a boros üvegek fémkupakjai után ne kelljen termékdíjat fizetni.

A reklámadó felső kulcsának tervezett emelése Rogán szerint nem volt téma a frakcióülésen, "mi abban vagyunk érdekeltek, hogy Magyarországon mindenki, minden médium fizessen adót".

A Közfelháborodás napjaként meghirdetett esti tüntetésről azt mondta: a demokrácia természetes velejárója, ha az emberek el akarják mondani a véleményüket. Ma ezt szabadon meg is tehetik, ellentétben 2006-tal, amikor a szabad véleménynyilvánításért szemkilövés és verés járt.

Az amerikai beutazási tilalomról és az adóhivatalt érintő kritikákról pedig azt mondta, ahol vannak konkrétumok, vizsgálat is van, ahol nincsenek, ott csak vádaskodás van. "A vádaskodással pedig nem tudunk mit kezdeni, akkor sem, ha azt az Amerikai Egyesült Államok ügyvivője fogalmazza meg, és akkor sem, ha valamelyik ellenzéki képviselő. (...) Amikor pedig jól láthatóan egymás kottájából játszanak, arra azt tudjuk mondani, hogy ezek a vádaskodások valószínűleg csak politikai alapúak".

Azzal kapcsolatban, hogy Kövér László házelnök a parlament hétfői ülésének kezdetén kivitette a szocialista képviselők padsorai mögül az uniós és a magyar zászlót, a Fidesz frakcióvezetője azt felelte: a parlamentben vannak szabályok, ezeket minden képviselőcsoportnak be kell tartania. Ha valaki azt akarja, hogy a zászlók ott legyenek az ülésteremben, van módja erre javaslatot tenni.