Vágólapra másolva!
Fontos adatok jönnek majd a következő héten is a tőzsdék szempontjából, nem fognak unatkozni a befektetők a pulykavárás közben sem.
Vágólapra másolva!
  • Ázsia lesz talán az egyetlen kivétel, ahol nem igazán lesz majd pörgés a következő napokban. japánban persze jön majd munkanélküliségi ráta, kiskereskedelmi forgalom, vagy éppen ipari termelési adat, ami a helyi gazdaságpolitika és az előrehozott választások miatt fontos lehet.
  • Magyarországról szintén nem érkezik sok adat, az MNB kamatdöntő ülésétől a jelenlegi 2,1 százalékos alapkamat szinten tartását várják az elemzők. A kötvényaukciók mellett a devizahitelesekkel kapcsolatos hírek lehetnek még fontosak.
  • Európából viszont fontos adatok jönnek majd a következő napokban. A németektől jön majd GDP-adat, inflációs adat, de IFO-hangulatindex is, ami jelentős hatással lehet a fiskális, és monetáris politika döntéshozói számára.
  • Az EU-ból továbbá jön majd fogyasztói bizalmi adat, valamint inflációs számok is érkeznek. Mario Draghi pénteken elmondta, hogy mindent megtesz az EKB az infláció növelése érdekében, így akár nyilatkozatok, bejelentések is követhetik majd a számok publikálását.
  • Az USA-ból közben az első három napban jönnek fontos adatok, köszönhetően a csütörtökön lévő hálaadásnak. Itt azonban nem lesz megállás.
  • Kedden a harmadik negyedéves GDP végső olvasata érkezik majd, ami azért okozhat majd meglepetést, tekintve, hogy a korábbi negyedévek korábbi olvasatai azért sokszor eltértek a várakozásoktól, és okoztak nagyobb piaci mozgásokat.
  • Szerdán pedig valóságos nagyüzem lesz majd az amerikai makroadatokat illetően. Jön majd tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó adat, személyes jövedelmek és kiadásokra vonatkozó számok, de a lakáspiaci információk is érdekesek lehetnek a befektetők számára.
  • Ezzel együtt persze nem kizárt, hogy a hálaadás felé közeledve nem lesz majd nagy aktivitás a piacokon, tekintve, hogy a gyorsjelentési szezon alapvetően lezárult a tengerentúlon.
  • A japán, kínai, és európai monetáris politikák alakulása ugyanakkor érdekessé teszi a piacokat a jövő hétre is, és érdemes lehet majd figyelni az ezekre döntő befolyással bíró gazdasági adatokat.
Forrás: Investor.hu