A Mol kivenné nyereségét az INA-ból

INA, Horvátország
Az INA részvények relatív többsége, és az irányítási jogok vannak a Molnál
Vágólapra másolva!
A Mol kedden felkérte a horvátországi INA olajipari vállalat ügyvezető bizottságát, hogy hívja össze az INA részvényeseinek rendkívüli közgyűlését. A napirendre vétel után a Mol javasolni fogja a közgyűlésnek, hogy támogassanak egy 260 millió euró (2 milliárd horvát kuna, 80 milliárd forint) értékű rendkívüli osztalék-kifizetést az eredménytartalék terhére, közölte a Mol.
Vágólapra másolva!

A közlemény szerint a Mol korábban megmentette az INA-t a csődtől, stabilizálta a pénzügyi helyzetét és nyereséges vállalatot csinált belőle, amely jelentős befektetési lehetőségekkel rendelkezik.

Kiveszik a nyereséget

A magyar olajipari vállalat szerint mindezek ellenére a horvát gazdasági minisztérium új döntésében ismét megvonta az INA-tól a Száva és Horvátország északnyugati területein található földgáz és kőolaj-lelőhelyek kutatási engedélyeit.

Az INA részvények relatív többsége, és az irányítási jogok vannak a Molnál Forrás: AFP/Hrvoje Polan

A Mol véleménye szerint a részvényesek megértették, hogy a horvát minisztérium jelenleg nem támogatja a befektetőbarát környezetet Horvátországban, ezért elérkezettnek látják az időt arra, hogy korábbi befektetéseik eredményét realizálják.

Tovább tart az ellentét

A Mol és a horvát állam között régóta húzódó vita van az INA irányításáról. Az INA részvényeinek 49,1 százaléka van a Mol tulajdonában és a Mol rendelkezik az irányítói jogokkal. A horvát állam a részvények 44,84 százalékát birtokolja.

Simola József, a Mol pénzügyi vezérigazgató-helyettese a múlt héten azt mondta, hogy a Mol kész eladni részesedését, ha a horvát kormánnyal folytatott tárgyalások nem vezetnek eredményre.