Csendesebb volt a „fekete péntek”, mint tavaly

anya gyermekével áruház bevásárlókocsi EGYÉB TÁRGY ÉPÜLET HÉTKÖZNAPI sorban áll SZEMÉLY TÁRGY vásárol Fairfax, 2014. november 28.
Vásárlók a Walmart áruházban a Virginia állambeli Fairfaxban 2014. november 27-én. A hálaadás napja utáni Fekete Péntek (Blac
Fairfax, 2014. november 28. Vásárlók a Walmart áruházban a Virginia állambeli Fairfaxban 2014. november 27-én. A hálaadás napja utáni Fekete Péntek (Black Friday) hagyományosan a karácsony előtti bevásárlási időszak nyitánya az Egyesült Államokban. (MTI/EPA/Jim Lo Scalzo)
Vágólapra másolva!
Az amerikai karácsonyi vásárlási szezon kezdetét jelentő, nagy leárazásokkal járó úgynevezett „fekete péntek” az első visszajelzések alapján kicsit csendesebb és nyugodtabb volt, mint az elmúlt években. A vásárlók kihasználták, hogy sok helyen már csütörtökön is akciók voltak, így megoszlott a tömeg.
Vágólapra másolva!

Michael Zucchero, a Moody's elemzője szerint sok vásárló volt pénteken a boltokban, de nem volt akkor tülekedés, mint korábban. Az elemző szerint a csütörtök esti nyitva tartások elcsábították azokat, akik egyébként péntek hajnalban kezdtek volna neki a vásárlásnak. Ezt megerősíti, hogy a Wal-Mart és a Target áruházláncok szerint is élénk forgalom volt náluk csütörtökön.

Simeon Gutman, a Morgan Stanley elemzője szerint ugyanakkor a korábbi csütörtöki nyitások, és a vásárlási szezon decemberi elhúzódásával nem biztos, hogy összességében komolyan nőtt a fekete pénteki forgalom tavalyhoz képest.

Vásárlók a Virginia állambeli Fairfaxban. Idén nyugisabb volt a helyzet Forrás: MTI/EPA/Jim Lo Scalzo

Sokan inkább az interneten vásárolnak

A boltokban vásárlók számát az is csökkentette, hogy egyre többen az interneten szerzik be az akciós termékeket. A Best Buy honlapja pénteken több óráig nem volt elérhető, mert összeomlott a nagy forgalom miatt, és a J. C. Penney oldala is belassult.

A korai órák forgalmára alapozva az IBM úgy becsüli, éves szinten 8 százalékkal nőttek a pénteki online vásárlások. A megrendelések érezhetően nagy hányada mobileszközökről – okostelefonokról és táblagépekről – érkezett.

Az amerikai Nemzeti Kiskereskedelmi Szövetség becslései szerint a novemberi és decemberi együttes ünnepi forgalom értéke 4,1 százalékpontos növekedést mutat majd, el fogja érni a 616,9 milliárd dollárt.

Az amerikai kereskedők rendszerint a fekete péntektől karácsonyig terjedő időszakban termelik ki bevételük egyötödét, ezért jelentős árengedményekkel próbálják magukhoz csalogatni a vásárlókat. A nap neve arra utal, hogy az üzletek mérlege ilyenkor fordul át a veszteséges „vörösből” a nyereséges „fekete” tartományba.

De azért volt tömeg Forrás: MTI/EPA/Jim Lo Scalzo