Vágólapra másolva!
Jókora ráncfelvarráson ment keresztül az elmúlt másfél évben a francia Alcatel-Lucent, aminek köszönhetően ismét visszatért a befektetők bizalma a cégbe. Habár stabil nyereségtermelésről még nem számolhatott be a vállalat, mindenképp kedvező jel, hogy a tavaly érkezett vezérigazgató ismét a jövedelmezőség javításának irányába fordította az Alcatelt. Mindez tetten érhető a részvény technikai képében is, ami jelenleg kedvező beszállási pontot kínál a jelenlegi, illetve az új részvényesek számára is.
Vágólapra másolva!

Óriási fordulatot vett az Alcatel-Lucent árfolyammozgása, mióta a vállalat élére új vezérigazgatót neveztek ki bő másfél éve. Michel Combes ráadásul meghálálni látszik a befektetők bizalmát, hiszen a társaság profitabilitása ismét emelkedő pályára állt regnálása alatt.

A jövőt illetően további jelentős növekedési potenciállal kecsegtet a részvény, melyet főként a világ növekvő adatéhsége táplálhat. Az elkövetkezendő években ugyanis mintegy nyolcszorozódhat a globális mobil adatforgalom, ami akarva akaratlanul jelentős beruházásokra sarkallhatja a távközlési szektor cégeit, melyből az Alcatel akár jókora falatot is kiharaphat.

Alcatel Onetouch Forrás:Alcatel

Ráadásul az emelkedést támogatja az elmúlt napokban kirajzolódott technikai kép is, miután az árfolyam több kulcsszintjét is sikeresen maga mögött hagyta. Ha kitart a lendület, akkor véleményünk szerint a jelenlegi 2,85 eurós szintekről akár 3,4 euróig is elmehet az árfolyam.

Ha szeretné megtudni, hogyan lehet a jelen piaci környezetben extra hozamot elérni, elfogadható kockázatvállalás mellett, akkor Önnek érdemes részt vennie a soron következő, szerdai előadásunkon. Az ehhez kapcsolódó regisztrációt itt teheti meg.

Megörültek az új vezérnek a befektetők

A világ távközlési hálózatfejlesztéseiben kulcsszerepet játszó francia Alcatel-Lucent az Alcatel és a Lucent 2006-os összeolvadása révén jött létre. A cég tevékenységi köre igen széleskörű. A hírközlési berendezések telepítése mellett optikai hálózatok kiépítésével, illetve felhőszolgáltatásokkal is foglalkozik. Ha röviden kellene összefoglalni, akkor az IP- és nagysebességű szélessávú internethálózatok specialistájának tekinthető az Alcatel.

Hatalmas árfolyamemelkedésen ment keresztül az elmúlt másfél évben az Alcatel-Lucent részvénye. A szárnyalás pedig szorosan összefügg az új vezérigazgató, Michel Combes tavaly februári kinevezésével, akire nagy szüksége volt a cégnek az egyre csak duzzadó veszteségek miatt. A talpra állás mondhatni adott, hiszen a szakember óriási tapasztalatokkal rendelkezik a távközlésben, korábban a France Telecom és a Vodafone gárdáját erősítette. Nagy szerepet játszott például a brit telekomcég európai egységének talpra állításában.

Forrás: Investor.hu

Combes érkezésével jelentős reorganizáció indult el az Alcatelnél, amit a befektetők máig mintegy 182 százalékos árfolyam emelkedéssel honoráltak. Ezzel a papír nagyrészt korrigálni tudta az előző vezér ténykedése alatt elszenvedett árfolyamzuhanást.

Mit tett az új vezér?

Az átalakítási folyamat egyik lépését egy 1 milliárd eurós költségmegtakarítási program képezi, melyet a 2015-ig szeretne teljesíteni a vállalat. Ennek teljesítésével igen jól áll az Alcatel, hiszen nem sokkal a félidő után már 645 millió eurót sikerült lefaragni a költségekből. A folyamat másik lépését egy eszközértékesítési folyamat képezi.

A költségcsökkentéseknek hatása máris tetten érhető, hiszen javulásnak indult az Alcatel profitabilitása. A 12 havi gördülő adatokat figyelembe véve a bruttó fedezeti hányad és a tisztított üzemi eredményhányad is negyedévről negyedévre emelkedést mutat.

Forrás: Investor.hu

Rövidesen nullszaldóssá válhat az Alcatel tevékenysége, ugyanis az elmúlt negyedévekben rendre csökkenő veszteségről számolt be a cég, ha a 12 havi gördülő adatokat vesszük figyelembe. Erre nagy szükség is van, hiszen a Lucenttel való 2006-os egyesülést követően több mint 10 milliárd eurós veszteséget halmozott fel az Alcatel.

Forrás: Investor.hu

Hatalmas a világ adatéhsége

Komoly növekedési potenciált rejt a világ növekvő mobil adatforgalma az Alcatel számára, amely így a növekvő beruházások révén profitálhat a folyamatból. A távközlési szolgáltatóknak ugyanis a növekvő igények miatt jókora összeget kell, hogy fordítsanak hálózataik fejlesztésére.

2014 és 2020 között éves szinten átlagosan 40 százalékos bővülés elé néz a mobil adatforgalom az Ericsson novemberi becslése szerint. Mindez az jelenti, hogy hat év alatt közel nyolcszorozódhat a globális mobil adatforgalom.

A mobil adatforgalom növekedés mögött elsősorban az okostelefon előfizetések emelkedő száma áll, 2020-ra várhatóan megkétszereződnek. Ehhez a növekedéshez járul még az egy előfizetésre jutó mobil adatfogyasztás emelkedése is (közel négyszereződhet), amelyet főként a videó forgalom emelhet meg.

A legnagyobb bővülés elé az ázsiai-óceániai régió néz, ahol 2020-ig kilencszeresére nőhet a mobil adatforgalom. Az elkövetkezendő években csak Kína több mint 450 millió mobil előfizetéssel szaporítja majd az előfizetések számát. A Közép-Európát, Közel-Keletet és Afrikát magába foglaló régió szintén erőteljes növekedést mutathat a vizsgált időszakban.

Forrás: Investor.hu

Jelenleg Észak-Amerikából származik a cég bevételeinek közel fele, ami részben azért is rossz hír, mert pont ez a régió néz a legalacsonyabb növekedés elé az adatforgalom terén az elkövetkezendő években. Igaz, még itt is közel hatszorozódhat az adatforgalom.

Forrás: Investor.hu

Leárazták az Alcatelt

Rendkívül alacsony értékeltség mellett forog az Alcatel részvénye a távközlési eszközgyártók körében. Ráadásul ez a megállapítás akkor is megállja a helyét, ha a két legközelebbi versenytárssal, a Nokiával, illetve az Ericssonnal hasonlítjuk össze a céget.

Mindemellett komoly eredménynövekedés elé nézhet az elkövetkezendő években az Alcatel, ami a várható profitabilitás-javulással magyarázható. Ráadásul még akkor is vonzó részvénynek számítana, ha nem érné el a 2013-16-os időszakban az elemzők által várt éves átlagos 26 százalékos EBITDA növekedést.

Forrás: Investor.hu

Az Alcatel olcsósága elsősorban azzal magyarázható, hogy a befektetők egyelőre nem árazták teljes mértékben be a cég talpra állását. Ez érthető is, hiszen a reorganizációs folyamat jelentős kockázatokat tartogathat, ha nem sikerül elérni a kitűzött célokat.

Persze a francia cég igen jól áll az újjáépítéssel, amiben kulcsszerepe van Michel Combes vezérigazgatónak is. A jövedelmezőség javulása negyedévről negyedévre kézzel fogható, igaz a vállalat profitabilitása még így sem éri el a közeli versenytársakét. Összességében mi mégiscsak bizakodóak vagyunk, amit az Alcatel technikai képe is megerősít.

Impozáns a technikai kép!

Jókora optimizmusra adhat okot, hogy az elmúlt napokban sikerült túljutnia markáns ellenállásain az Alcatelnek. Előbb a 2,7 eurós ellenállást, majd a nem sokkal felette húzódó 200 napos mozgóátlagot is legyűrte az árfolyam.

Ráadásul a kitöréssel egy fordított fej-váll alakzatot is sikerült maga mögött hagynia a részvénynek. Ennek magassága alapján pedig akár a 3,4 eurós szintekbe is belekóstolhat az Alcatel, ahol legutóbb 2014 elején járt.

Persze némi óvatosságra utalhat az RSI túlvettsége, ami a legutóbbi két alkalommal rendre árfolyamcsökkenést eredményezett. Igaz, a november elején látott kisebb korrekciót követően szárnyalásba kezdett a papír. Jelen esetben sem lenne meglepő, ha az árfolyam visszatesztelné a nemrégiben legyűrt akadályait.

Alcatel-Lucent napi grafikon (Párizs) Forrás: AmiBroker, Investor.hu

Ha kíváncsi az Alcatel-Lucent részvényére vonatkozó részletes stratégiánkra, illetve szeretne hasonló befektetési ötleteket kapni, akkor érdemes Investor Trader ügyféllé válnia. Ezt az alábbi linken könnyedén megteheti.