Hat óránál többet ülni naponta valóságos istencsapás a testnek. De mit kezdjünk ezzel a munkahelyünkön?

Bár az ülő- és állómunkára egyformán alkalmas motoros íróasztalok ára még mindig horrorisztikus, szépen gyarapodik a szakirodalom arról, hogy napi hat óránál többet a fenekünkön tölteni rettenetes következményekkel jár. Márpedig a városi életformában egy átlagos napon akár tíz órán át ereszkedünk székre, fotelbe, jármű ülésére, kanapéra.

Már olyan természetesnek tekintjük az ülő pozitúrát, mint a levegővételt, pedig nem azForrás: Bielik István

Sitting down is killing you

Egy írásjelet sem kellene módosítani ezeken a szavakon, akárhol elmenne graffittinek: aki leül, annak annyi. Hogy Hemingway és Kierkegaard is szívesen végzett szellemi munkát talpon, azt még meg lehet magyarázni egyébként is jól dokumentált excentrikusságukkal. (Hemingway egyébként, ha igaz, nem csak állva, de nap mint nap szigorúan egy flekket írt, és sohasem borospohár nélkül.) Valóban nem valószínű, hogy józan megfontolásból tettek volna így, nekünk azonban érdemes eltűnődni egy ellentmondáson. A huszonegyedik században egyik okos szokást alakítjuk ki az egészségünkért a másik után. Kütyükön mérünk pulzusemelkedést és kalóriát. Szigorúan eltervezzük, mit együnk mivel, mi után, mi helyett. Edzünk akkor is, amikor nincs kedvünk, mert tudjuk, hogy KELL. Érdeklődünk alternatív terápiafajták iránt, tanulmányozzuk, ami csak lecsorog a kutatásokból a népszerű majdnem tudományos szakirodalomba.

Majd lehuppanunk, hogy mindent, amit addig tettünk az egészségünkért, egy mozdulattal lesöpörjük az asztalról.

Mégis mit nem kaphatunk ülve?

Ha elkezdjük sorolni a veszélyeket, elég hamar világossá válik, inkább az a kérdés, egyáltalán van-e a Földön olyan betegség, amelyet nem csördít a nyakunkba az a sok-sok ülés. Csak egy gyors merítés: kegyetlenül elhízhatunk, szív- és érrendszeri betegségeknek tesszük ki magunkat, növeljük a cukorbetegség kockázatát. Láncdohányzás és alkoholizmus pironkodva félreáll a nagyvad elől, csak oda jegyet váltunk a depresszióra, ami pedig a hosszú és tartalmas életről szőtt álmainkat illeti, szót se vesztegessünk rájuk. Egyszóval azon az átkozott széken nap mint nap egyre közelebb csusszanunk ahhoz, amitől különben tűzzel-vassal védjük magunkat.

Nyugtalanságra akkor van csak igazán okunk, amikor számokkal találkozunk. Az irodista vér is megfagy az erekben, ha végigböngésszük ezt a két infografikát, vagy ha megnézzük ezt a videót, a maga 25 pofonszerű érvével. Ezen a linken viszont kiszámíthatjuk a különbséget az ülve és állva végzett munka hatása között, és ugyanezen a weboldalon szintén tallózhatunk az egészségtudatossághoz passzoló asztalok között.

Mindenesetre ha úgy véljük, az ülés épp olyan természetes, mint a levegővétel, ideje szembenézni vele: nem az. Olyannyira nem, hogy még azzal is többet tennénk magunkért, ha táncolva dolgoznánk. Sajnos sovány vigasz, ha egyébként törődünk magunkkal, az ülés káros hatását a kiegyensúlyozott étrend és a sok sport sem ellensúlyozza. Az emberi testet egész egyszerűen nem arra tervezték, hogy naponta hat-kilenc órát töltsön derékszögben. Inkább álljunk fel. Most. De a metrón biztosan. És ha valaki mégis invesztálna a kétfunkciós íróasztalba, nézegesse ezeket, legrosszabb esetben ötletet merít valamelyikből.

Disclaimer: a cikk állva született.