Optimista az olajárat illetően T. Boone Pickens, amerikai olajmágnás, aki szerint a 100 dolláros olajárak hamarosan visszatérnek.

  • Persze nem most, erre azért 12-18 hónapot még várni kell a szakértő szerint.
  • Pickens úgy véli, a jelenlegi gyengélkedés főleg a vártnál alacsonyabb kereslettel magyarázható 2014-ben, miután a globális gazdaság növekedési üteme nem tudott olyan magas lenni, mint arra számítottak.
  • A szakértő a kínálati oldalt illetően pedig hozzáteszi, az OPEC nem jelentette ki, hogy nem fogja csökkenteni a termelést. Pickest kifejti, hogy az OPEC-nek mindenképpen csökkentenie kell majd a termelést, a szaúdiak pedig képesek erre a nagy tartalékaik miatt.
  • A szakértő pedig kijelenti azt is, hogy a jelenlegi feszültségek valamelyest csökkentik majd az olajkutak kiadott építési engedélyeinek számát, ez pedig az amerikai kitermelés növekedése ellen hat valamelyest. Ezek szintén segíthetik majd az olaj árfolyamát.
  • Végezetül pedig tudni kell azt is, hogy az oroszok függősége hatalmas az olajtól, mondja T. Boone Pickens. Ahogyan humorosan megjegyzi, a sok eszközük közül az olaj az egyik. Ha nincs olaj, akkor csak a vodka marad nekik, azt viszont nem exportálják, hanem megisszák... Meg fogják érezni az olajárak esését.
  • Ma a Brent árfolyama 71,1 dollárnál, a WTI nyersolajé 67,6 dollárnál jár, az elmúlt napokban így korrigálva valamelyest az utóbbi hónapok nagyobb zuhanását.