Vége lehet a vasárnapi mozizásnak is

ÉPÜLET épület belső FOTÓ FOTÓTÉMA nézőtér Budapest, 2014. január 12.
Vendégek a Cinema City mozi egyik termében, az Aréna Plázában 2014. január 12-én. Várhatóan 2014 márciusában egyesíti moziüzletágát a Cinema City International NV és a Cineworld Plc., mi
Budapest, 2014. január 12. Vendégek a Cinema City mozi egyik termében, az Aréna Plázában 2014. január 12-én. Várhatóan 2014 márciusában egyesíti moziüzletágát a Cinema City International NV és a Cineworld Plc., miután utóbbi megvásárolja a Cinema City teljes, 503 millió font becsült értékű moziüzletágát. MTI Fotó: Mohai Balázs
Vágólapra másolva!
Márciustól nemcsak a bevásárlóközpontok, hanem akár az azokban üzemelő mozik is lehúzhatják a rolót vasárnaponként. Ha a kormány az ígéretéhez híven elfogadja a boltok vasárnapi zárva tartásáról rendelkező törvényjavaslatot, az eladókon kívül biztonsági őrök, takarítók és akár még a mozik üzemeltetői is elveszíthetik az állásukat.
Vágólapra másolva!

Teljes a zavar a boltok vasárnapi zárva tartásáról rendelkező törvényjavaslat körül. Csak annyi biztos, hogy már a Fidesz-frakció is támogatja a KDNP előterjesztését. A párt ugyanakkor módosítana az eredeti javaslaton, és már csak azok a boltok maradhatnának nyitva, amelyekben a tulajdonos vagy valamelyik családtagja dolgozik. Kivételt csak az adventi időszak képezne.

A plázamoziknak gondot jelenthet a vasárnapi zárva tartás Forrás: MTI/Mohai Balázs

Kivárnak, mást nem tehetnek

A rendelkezés a jelenlegi formájában egészen biztosan bezáratja majd a nagy bevásárlóközpontokban található üzletek többségét. Kérdés azonban, hogy mi lesz a plázákban üzemelő éttermekkel és mozikkal. Bár a törvény ezekre nem vonatkozik, ez nem jelenti azt, hogy a tulajdonosok megnyugodhatnak.

Az Origónak nyilatkozó iparági források egyaránt úgy fogalmaztak, hogy a legbölcsebb dolog, amit tehetnek, a kivárás. Fogalmuk sincs ugyanis, hogy március 15-e után mi lesz velük. Egyelőre még a törvényjavaslat pontos szövege sem világos, nem tudni például, hogy mit értenek a nyitva tartható vendéglátó-ipari egységek alatt – mondta egyik forrásunk.

Máskor is előfordul

A legtöbb magyarországi plázában mozit üzemeltető Cinema City hálózat akkor kíván behatóbban foglalkozni a vasárnapi zárva tartás kérdésével, amikor véglegesen kiderül, érinti-e a szabályozás a mozikat. Buda Andrea marketingvezető az Origónak úgy fogalmazott, most is többször előfordul, hogy majdnem ők az egyetlenek (éttermeket, kávézókat, bowlingpályákat kivéve), akik nyitva tartanak például állami ünnepeken és karácsonykor.

„Ez egyáltalán nem extrém dolog” – tette hozzá. A plázák üzemeltetői szerint azonban ez egészen más helyzet, hiszen állami ünnepből nincs olyan sok, vasárnapból viszont minden hétre jut egy.

A fővárosi Cirko-Gejzír és a többi artmozi akár még jól is járhat Forrás: Cirkofilm

Ki akar majd itt mozizni?

Prosits Attila, a budapesti WestEnd City Center ügyvezető igazgatója attól tart, hogy a tervezett változtatás nem fogja elérni a célját, ezért csak zavart okoz feleslegesen. A vásárlók számára nem lesz kedvező majd, ha csak lehúzott rolókkal és kongó folyosókkal találkoznak.

Ha a rendeletet a jelenlegi formájában fogadják el, akkor az szinte az összes üzletet érinteni fogja a bevásárló- és szórakoztatóközpontokban. Ezekbe az emberek nemcsak vásárolni, hanem szórakozni vagy az ismerőseikkel találkozni járnak, akár családosan is. Múlt vasárnap csak a WestEndben 51 ezren voltak. De kinek lesz majd kedve bejönni egy olyan helyre, ahol az üzletek jó része nincs nyitva? – tette fel a kérdést Prosits Attila.

A kisboltok is félnek

Prosits Attila arra is rámutatott, hogy a több száz üzletnek helyet adó bevásárlóközpontokban nagy többségben magyar kisvállalkozások kereskednek. A nagy üzletektől megfosztott központokban már számukra sem lenne gazdaságos a nyitva tartás.

"Az államnak bevételkiesést okoz, a dolgozók elesnek a pótlékoktól, vagy rosszabb esetben a munkájuktól, és a látogató sem érzi jól magát. Számomra nem világos, hogy ennek az egésznek mi a célja" – tette hozzá a szakember, aki azért még reménykedik abban, hogy a kormány megváltoztatja a döntését.