Ismét Amerika a világgazdaság motorja

Vágólapra másolva!
Kifulladóban vannak a feltörekvő távol-keleti gazdaságok, az eurózóna stagnál, ismét az Egyesült Államok lehet a világgazdaság motorja a Fitch Rating hitelminősítő szerint. Idén 2,3, jövőre 3 százalékkal növekedhet az amerikai GDP.
Vágólapra másolva!

Kínát leminősítették, az eurózónában stagnálásra számít a Fitch Rating nemzetközi hitelminősítő intézet, akik szerint az Egyesült Államok a következő években stabilan őrzi majd vezető helyét a világgazdaságban. Az intézet negyedéves prognózisa szerint az amerikai gazdaság teljesítménye az idén 2,3 százalékkal, jövőre 3,1 százalékkal, 2016-ban 3 százalékkal növekszik majd.

Olajár és euró

Ennél jóval szerényebb növekedésre számíthat az eurózóna: a Fitch szerint az eurót használó országok bruttó hazai összterméke (GDP) 2014-ben átlagosan 0,8 százalékkal, 2015-ben 1,1 százalékkal nőhet. Ez a teljesítmény egyébként alulmúlta a cég előző negyedéves előrejelzését 0,1, illetve 0,3 százalékponttal. A Fitch szerint az euróövezet növekedése csak 2016-ra indul majd meg, erre az évre 1,5 százalékos növekedést várnak.

A hitelminősítő szerint elsősorban az olajár további esése okozhat gondokat az EU-s gazdaságoknak, mint mondják, egy jövő év eleji, az ideihez hasonló mértékű esés az euró elhúzódó, súlyos deflációját eredményezheti, amely a befektetők számára kockázatossá teheti az eurózónát.

Kína stabilizálódik

A Fitch Ratings szerint a kínai gazdaság továbbra is növekszik, de a növekedés üteme lassul: idén 7,3 százalékkal növekedett a kínai GDP, jövőre azonban már csak 6,8, 2016-ban pedig 6,5 százalékos növekedésre számítanak, vagyis a kínai gazdaságban kezd beállni egyfajta egyensúlyi állapot a korábbi évek hirtelen növekedéséhez képest.