Vágólapra másolva!
Szépen visszafordultak a tőzsdék tegnap az Egyesült Államokban, és nap végére például a Nasdaq már jelentősebb pluszokat szedett össze. Ma Kínában is emelkedést lehetett látni, míg Európa a pozitív tartományban nyithat.
Vágólapra másolva!

Nap végére magukra találtak a vezető amerikai tőzsdeindexek, a Nasdaq végül 0,5 százalékos pluszban tudott zárni, míg az S&P500 alig fél pontos mínuszt szedett össze, a Dow Jones pedig csak 0,3 százalékos mínuszban fejezte be a napot. Nyitás után még egy százalék körüli csökkenéssel indult a kereskedés az európai és ázsiai eladói hullám után.

Három százalékot száguldott tegnap az arany árfolyama a rossz nemzetközi tőzsdei hangulat közepette. Ez azt jelenti, hogy az 1200 dollár körüli szintekről egészen 1235 dollárig emelkedett a nemesfém árfolyama.

0,5-0,6 százalékos pluszokkal korrigálhatják tegnapi nagy esésüket a vezető nyugat-európai részvényindexek, miután tegnap nap közben az Egyesült Államokban és ma Ázsiában is látható volt egy fordulat. Kedden végül 2,1-3,2 százalékos zakót szedtek össze a tőzsdék a görög belpolitikai félelmek és a vélhetően gyengébb jövő évi kínai növekedés miatt.

Több mint 12,5 százalékos mínuszban zárt az athéni tőzsdeindex kedden, miután a váratlanul előrehozott elnökválasztás ismét felélesztette a belpolitikával kapcsolatos félelmeket a befektetőkben. A kormánypárt jelöltjének ugyanis nincs meg a megfelelő támogatottsága a választás megnyeréséhez, így ha háromszori kísérlet után sem sikerül megválasztani az elnököt, az a kormánykoalíció felbomlásához is vezethet, ilyen esetben pedig akár EU-ellenes erők is előretörhetnek.

A tegnapi nagy esés után a Shanghai Composite 2,9 százalékot emelkedett, míg a hongkongi Hang Seng 0,3 százalékos pluszban mozog. Ellenben Japánban nem volt jó hangulat, a Nikkei 2,3 százalékot zuhant ma az erősödő jen miatt.

A vártnál kisebb mértékű volt a kínai infláció novemberben (tény: 1,4%, várt: 1,6%), ez pedig azt jelenti, hogy ötéves mélypontra esett vissza a fogyasztói árindex emelkedésének üteme.

Céges hírek:

2,7 milliárd dollárt különítenek el a Citigroupnál különböző jogi költségekre a negyedik negyedévben, jelentette be a cég vezérigazgatója, Michael Corbat kedden, vagyis úgy tűnik még nem zárult le a bírságokkal terhelt időszak a nagybanknál. Emellett azt is közölte Corbat, hogy a bank kereskedési bevételei nagyjából 5 százalékkal csökkenhetnek éves alapon az utolsó három hónapban. A Citi árfolyama 0,9 százalékos mínuszban zárt.

A Bank of America vezére is elszomorító híreket közölt egy New Yorki konferencián, ugyanis elmondta, hogy a kereskedési divízió, mind éves, mind negyedéves alapon alacsonyabb bevételeket fog produkálni. A részvény 0,6 százalékos mínuszban zárt.

Közel 4,5 százalékot zuhant a Yum! Brands, miután a cég a vártnál lényegesen kisebb profitnövekedésre számít a 2015-ös pénzügyi évében. A menedzsment legalább 10 százalékos profitbővülést jelez előre, ez azonban alacsonyabb a Thomson Reuters elemzői konszenzusában szereplő 17 százalékos növekedéshez képest.