Kemény éve volt a tech szektornak

Amazon Fire Phone
FirePhone: erős a szexepil, de ez kevés a jó piaci pozícióhoz
Vágólapra másolva!
Számtalan újdonság, meglepetés és botrány tarkította a 2014-es évet a tech szektorban. Egyes trendek látványossá, mások jelentéktelené váltak, miközben cégek emelkedtek fel, és régiek veszítették el korábbi csillogásukat. Mire figyeltünk mi?
Vágólapra másolva!

Felvásárlások

Több milliárdos felvásárlást is érdemes lehet kiemelni 2014-ből. Ott van például január, amikor 3,2 milliárd dollárért vette meg a Google a Nestet. Mindenki számára világossá válhatott ekkor, hogy az "Internet of Things" néven futó jelenség, ami a különböző eszközök "okosszisztémába" integrálását jelenti meghatározó lesz majd a következő években, valamennyi eszközünk jobban, és gyorsabban irányíthatóbbá, testre szabhatóbbá válik majd.

Aztán ott volt május végén az Apple valaha volt legnagyobb felvásárlása, a Beats megszerzése 3 milliárd dollárért. Ezzel a cég tovább növelte jelenlétét a trendi termékek körében, Dr.Dre pedig milliárdos lett.

A Facebook sem tétlenkedett, márciusban például megvásárolták az Oculus Riftet, 2,2 milliárd dollárért. Az igazán nagy durranás viszont a WhatsApp 22 milliárd dolláros felvásárlása volt, már csak azért is, mert a cég alig rendelkezik bevétellel. Itt talán sokak számára nyilvánvalóvá válhatott, a felhasználók is nagyon értékesek egy cég számára. Persze a társaság FB-részvényekkel fizetett, ami azért sokakban felvetette az esetleges tech-lufi gyanúját.

Jól teljesítő vezetők

Nem csak a cégek tulajdonosai, hanem azok vezetői körében is voltak változások, no meg érdekes bejelentések. Februárban ugyanis távozott a Microsoft éléről Steve Ballmer, aki 14 évig vezette a redmondi vállalatot, helyére pedig Satya Nadella érkezett. Nadella pedig egyelőre jól végzi munkáját, amit a piac is díjaz, a Microsoft árfolyama közel 30 százalékot menetelt idén, és 14 éves csúcsára ugrott. Ebből az Investor Trader ügyfelei is szépen profitálhattak, miután kereskedési ötletet fogalmaztunk meg idén a papírra.

Az Apple is remekelt 2014-ben, amiben nagy szerepe van Tim Cooknak is. A vezérigazgató alatt idén közel 40 százalékot ment az Apple árfolyama, közben pedig emelte az osztalékot a cég, és a részvényeket is felaprózta. Érdemes megjegyezni, hogy Tim Cook októberben ilyen híres cég vállalati vezetőjeként először vállalata nyíltan másságát, amivel sikerült a címlapokra kerülnie, jellemzően elismerő szavak keretében. Az Apple meneteléséből szintén profitálhattak az Investor Trader ügyfelei.

Jó és kevésbé jó dobások

Az Apple jó teljesítményében persze az új fejlesztéseknek is szerepe volt, a cég bemutatta az Apple Pay névre keresztelt saját fizetési rendszerét, jöttek az új iPadek, jött a nagykijelzős "phablet" iPhone 6 és 6 Plus, valamint az Apple Watch néven futó okosórát is bemutatták, igaz, ezt egyelőre még nem árulja a vállalat. Sokat adott tehát az Apple a világnak 2014-ben, a fejlesztéseket pedig alapvetően jól fogadták a kritikusok, "bendgate" ide, vagy oda.

Persze azért voltak problémák is a cég körül, a 8.0.1-es frissítés például kifejezetten rosszul sikerült, ez pedig pont a hajlékony iPhone-okkal kapcsolatos botrány idejére esett.

Ráadásul egyes feltört iCloud fiókokból számtalan nem kívánatos kép szivárgott ki, elsősorban hírességekről, ez pedig aligha tett jót a szolgáltatásnak, illetve cég reputációjának. Ezzel együtt a biztonsági problémákra nagyobb hangsúlyt fektethet majd a cég, amiből hosszabb távon valamennyi vásárló profitálhat.

Ennél ráadásul volt csúfosabb pillanat is 2014-ben a tech szektorban, mégpedig az Amazon.com saját fejlesztésű okostelefonja, a Fire Phone. Az értékesítések meglehetősen rosszul alakulnak, a cég 170 millió dolláros leírást volt már kénytelen végrehajtani a telefonokon, és a kezdetben iPhone-árakon kínált telefon egyelőre nem úgy fest, mintha képes lenne tömegeket lázba hozni. Az Amazon.com árfolyama meg is érzi a gyengélkedést, idén 25 százalékos mínuszt halmozott fel a tőzsdén a társaság.

FirePhone: Az Amazon okostelefonja Forrás: DAVID RYDER / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / AFP

Akiknek nem sikerült

Nem az Amazon.com volt azonban az egyetlen, aki nem teljesített jól a tőzsdén. A Candy Crush Saga fejlesztője, a King Digital Entertainment tőzsdei bevezetése például nem sikerült túl jól, a bevezetés után nem sokkal már 25 százalékos volt a mínusz az IPO-árhoz képest, és azóta sem nagyon tud magára találni a cég.

Ennél is nagyobbat bukott viszont a közösségi médiacégek egyik legnagyobbika, a Twitter. 2013 végén még 70 dollár felett is járt az árfolyam, májusban pedig már 30 dollár közelében kereskedtek a papírokkal. Bár jelenleg némileg magasabban van a részvény (38,5 dollár közelében), ezzel még mindig 50 százalékos mínuszt mutat idén az árfolyam, ami finoman szólva sem szép teljesítmény.

Egyelőre nehéz látni, hogy a cég miből tudná látványosan növelni felhasználói számát, ami jelentős lemaradásban van a Facebookhoz képest. Persze a Facebook a tőzsdei bevezetése utáni 1 évben szintén nem szerepelt jól, könnyen lehet, hogy a Twitter is majd hasonlóan teljesít. Ezt a jó teljesítményt viszont akkor legkésőbb 2015-ben már mindenképpen látnunk kell. Hogy így lesz-e? Nagy kérdés, már csak ezért is érdemes lehet figyelni a tőzsdét jövőre is.