Néhány évvel ezelőttig nem is tudtuk, hogy csapdába esni szuper dolog. A bezártság, a korlátok, a helyzet fölött elvesztett kontroll azonnal megküldi az adrenalint, logikánk csillámlani kezd, a kreativitásunk nem ismer határokat, és az is kiderül, hogy szoros csapatmunkával csodákra vagyunk képesek.

Ma a több mint harminc fővárosi szabadulóhelyszín két-négy pályája mintegy száz szobát biztosít a kalandvágyó magyaroknak és külföldieknek, utóbbiaknak akkora örömére, hogy szinte nincs turista, aki kihagyná az élményt. A Guardian csaknem egyéves cikke szerint a horrorfilmeken és videójátékokon edződött társas szórakozás az, ami néhány éve a romkocsma volt. Idézhetnénk az angol közmondást is: ami az egyiknek szemét, a másiknak kincs. Ahogy néhány éve a hetedik kerület senkinek nem kellő, lepukkant épületei kreatív ötlethullámban egyszer csak megújultak és összeálltak a bulinegyeddé, elmondhatjuk, hogy a szabadulószobák azt emelik vonzerővé, amit normál esetben ki nem állhatunk – ráadásul szintén többnyire elhanyagolt épületekben. A helyzet ugyanis úgy áll, hogy aki a szabadulószobát szeretné kipróbálni, vár néhány hetet, lelkesen készül, majd pénzt ad azért, hogy vadidegenek rázárják a kulcsot egy sötét lakásban, ahol sosem járt azelőtt.

Az első és legfontosabb a csapatmunkaForrás: Laszlo Erhardt/Laszlo Erhardt

Kiszabadulni nem elég

Az Üzletrész csapata a Black Hole nevű második generációs szereplőt választotta. Nagy gondot fordítanak a profi és aprólékos kivitelezésre, a díszletek, a zene, számos hangulatfestő elem – ezeket érthető okból most nem részletezhetjük – az átélést mélyíti el. Ugyanezt a célt szolgálja az is, hogy erős a kerettörténet. Nem csak kiszabadulunk, beleéljük magunkat a helyzetbe, azonosulunk a céllal.

Gengszterek és asztronauták

Közülünk néhányan a szesztilalom éveinek Amerikáját idéző fegyházban, mások a bajba került űrhajóban, ismét mások mindkettőben töltöttek el egy-egy órát. Egyikbe sem ajánlott telefont vinni, sem bármit, ami megkönnyíti a játékot – bevallom, ezt mi megszegtük, csekély mentség, hogy zseblámpának használtuk –, viszont mindkettőben elhelyeztek egy walkie talkie-t a szervezők. Aki elakad, eldöntheti, hogy tovább töri a fejét és csak magára hagyatkozik, még ha ezzel időt is veszít, vagy segítséget kér az irányítástól. Nyílt utasításokra persze ne számítsunk, legfeljebb terelgetik a játékost, merre keressen, mit fontoljon meg, a puzzle mely darabjait rakja egymás mellé.

Általában elmondható, ahová kódot, nyomot lehet rejteni, ott találunk is kapaszkodót. Valóban minden mozdítható tárgynak jelentősége van, vagy részmegoldást rejt, vagy megmutat valamit, amiből aztán újabb puzzledarab kerül a helyére.

Zero Gravity: az alapsztori

Az űrhajó elromlott, életnek nyoma sincs. Az ide beérkező mentőcsapat hamarosan megfejti, mi történt, de ettől ők is veszélybe kerülnek. Sok-sok feladattal el kell érniük az egyetlen olyan kabin bejáratát, amelyik védelmet nyújt, persze onnan sem teljesen egyszerű kijutni.

Az űrhajóban is az egymásrautaltság az alapForrás: Laszlo Erhardt/Laszlo Erhardt

Így játszottuk

A csapat a dokkolóban kezd, innen kell megfejteni az utat az űrhajóba, majd onnan még három kis fülkébe. Amint megoldottuk az aktuális feladatot az egyikben, visszajutottunk a központi helyiségbe. Mint egy kollégánk fogalmaz, utólag minden kézenfekvő, de a játék hevében kiszámíthatatlan, mire csap le az agy.

Börtönblokk: az alapsztori

Négy maffiózó várja halálos ítélete végrehajtását. És ha kijutnak a cellából, akkor kezdődnek a valódi bonyodalmak, még két – bizonyos okból ijesztően korhű – helyiségen át vezet az út a szabadságba.

Így játszottuk

Két földszinti és két emeleti cellába zártak minket. A játék előtt a szervezők figyelmeztettek arra, minden részlet, minden benyomás, minden szám és szín és hang számít. Ezért amíg a kollégáink felettünk nagy robajjal, de meglepően gyorsan kiszabadultak, mi a cellákban kezdtünk kutakodni – nem is eredménytelenül, de hagyjuk a gonosz spoilereket. A szabadulás végső záloga például igazi meglepetés, egyáltalán nem kitalálható. Néha felharsan a Gravity rádió adása, de hogy ennek van-e jelentősége, ahogy mi hittük konokul, és végül tévedtünk-e, arról szintén semmi többet nem árulhatunk el.

Vidám töltelékekForrás: Origo

Egymásra vagyunk utalva

Arról azonban, mennyire alkalmas csapatépítésre ez a hatvan perc, álljon itt néhány kollégánk spontán, szűretlen véleménye.

„Bár kifejezetten tartottam a bezártságtól, abban a pillanatban, hogy a játék elkezdődött, már csak a feladatra koncentráltunk, nem volt időnk pánikolni. Még az is szórakoztató volt, amikor csak álltunk tanácstalanul, merre keressük a kulcsot a továbblépéshez, vagy ugyanazt próbálgattuk makacsul újra meg újra.”

„A legfontosabb, hogy a környezet valóban segített abban, hogy beleéljük magunkat a játékba. A börtön berendezése a lehetőségekhez mérten korhű volt, a játék ettől ötletessé vált, látszott, hogy minden részletet gondosan megterveztek. Én nem vagyok annyira oda az ilyesmiért, de engem is elszórakoztatott. Szociálpszichológiailag pedig kész tanulmány…”

„Először jártam szabadulószobában, ezért mindkettőt kipróbáltam. A börtönre voltam inkább kíváncsi, mert amint meghallottam, hogy egyenként zárnak minket cellába, tudtam, csak egymásra számíthatunk és muszáj lesz összedolgoznunk. Azért enyhe nyomást éreztem, amikor kattant a zár. A találékonyság itt kötelező. Mindenhová be kell nézni, mindent meg kell vizsgálni, minden apró részletre oda kell figyelni. A hangulat alapján tényleg úgy éreztem magam, hogy egy igazi börtönben vagyunk, minden felszerelés és részlet erre emlékezteti az embert. Ezek után külön pikáns élmény a profi, modern, villogó űrhajóba érkezni. Itt is nagy szükség volt mindenkire, bár négy helyett hárman mentünk be. És bár csak egy-egy óra volt, jólesett kizökkenni a hétköznapokból. Milyen vicces, amikor azzal szembesülsz, hogy az egyszerű összeadásért és kivonásért már nyúlnál is a telefonért – de nincs nálad!”

„Elsőnek az lepett meg, hogy nem pincébe kellett menni. Sosem vettem még részt hasonló játékban, de valamiért szuterénbe képzeltem. Aztán az tetszett nagyon, hogy mindkét játszó terület kialakítása, berendezése teljes mértékben a történet alátámasztására szolgált. Kifejezetten meglepődtem, amikor a cella ajtaját ténylegesen rám zárták. A technikai megoldások kivitelezése nagyszerű, a feladatok összefüggése érdekes, utólag teljesen logikus is, de ott, a szabadulás hevében ezt nem mindig egyszerű észrevenni. Összességében azt mondhatom, remek szórakozás volt.”