Plázából fotelbe: webáruházak nyerhetnek a vasárnapi zárva tartással

2014.12.18. 08:47

Míg a 200 négyzetméternél nagyobb üzletek és a plázák tulajdonosai szívják a fogukat, néhányan akár nyerhetnek is a vasárnapi zárva tartással. Az online áruházak egy része legalábbis arra számít, hogy nőni fog a forgalma március 15-étől. A piac egyelőre nem nagy, de olyan dinamikusan növekszik, hogy még negyedévre előre sem éri meg tervezni. 

Elhagyja Magyarországot március 15-én a magyarok egy része, legalábbis ezt a válaszlehetőséget jelölték be a legtöbben, amikor azt kérdeztük tőlük, mit csinálnak majd a vasárnapi vásárlás helyett. A kedden elfogadott törvény alapján ekkortól (bizonyos korlátozásokkal) nem nyithatnak ki vasárnap a nagyobb boltok.

Az eredmények

A kormány valószínűleg nem örül nem reprezentatív szavazásunk eredményének, hiszen azok az Origo-olvasók, akik mégis itthon maradnak, tüntetni mennek majd. A harmadik legnépszerűbb válasz viszont már elégedettek lehetnek a döntéshozók, hiszen a válaszadók 18 százaléka gyereket csinálna. Vannak azonban - 10 százalék - akik inkább a szomszédos országokban mennének plázázni, nekik jó hírünk is van: lehet, hogy fel sem kell majd állniuk a fotelből, a vasárnapi zárva tartás miatt ugyanis megerősödhet az online kereskedelem.

Tudnak- e profitálni a webáruházak a vasárnapi zárva tartásból?Forrás: AFP

Kicsi a piac, de nagyon nő

Magyarországon az elmúlt években több nagy üzletlánc indította el webáruházát, és az Origo kérdéseire adott válaszok alapján úgy tűnik, nekik még jól is jöhet a kormány rendelkezése. Azok a vevők ugyanis, akik hétköznap nem érnek rá, és nem lesz kedvük szombaton a zsúfolt plázákba menni, könnyen átszokhatnak az internetes vásárlásra. Ezt pedig több üzletlánc ki is használhatja.

Egyelőre még nem hatalmas piac ez, de az online kereskedelem olyan mértékben bővül, hogy hamarosan jelentős árbevételt érhet el, aki ebbe beruház. A KSH adatai szerint tavaly kevesebb mint 150 milliárdos forgalmat ért el az online piac, ami a teljes kiskereskedelmi forgalom néhány százaléka. Ha viszont a könyvek, elektronikai termékek és játékok piacát nézzük, az arány rögtön 10 százalékra ugrik.

Vasárnap tarolnak

A piac résztvevői egyelőre óvatosak, de vannak köztük olyanok, akik bizakodnak. Kaprinay Zoltán, a Bónusz Brigád egyik alapító-tulajdonosa például még nem tudja, hogyan érinti majd a céget a vasárnapi zárva tartás, de a legnagyobb hazai közösségi vásárló oldal vezetője elképzelhetőnek tartja, hogy növekedik majd a forgalom. Az Origónak úgy nyilatkozott, hogy az oldalon eleve vasárnap délután és este erősebb a vásárlási hajlandóság.

„Ennek két oka van. Egyrészt sokan ilyenkor ülnek a számítógép elé, másrészt hétvégén van idejük megbeszélni a családdal a nagyobb értékű vásárlásokat. Az utazási ajánlatokból például tipikusan hétvégén kel el a legtöbb” – mondta a cégvezető.

A Tesco jó ideje fejleszti az online házhozszállítástForrás: Tesco

Lehetetlen előre tervezni

Kaprinay elképzelhetőnek tartja, hogy március 15-étől az utazási szegmensben az eladások már áttolódnak vasárnap délelőttre is. Azt ugyanakkor leszögezte, hogy ezen a piacon előre tervezni akár negyedévre is lehetetlen, annyira dinamikusan növekszik.

Van, aki még nem készül

Hatással lesz az új törvény a főleg elektronikai termékeket áruló Extreme Digital webáruházra is, legalábbis ezt gondolja a vezetése, mivel sok üzletük vasárnap is nyitva tart. A cég az Origo megkeresésére ugyanakkor leszögezte, hogy pozitív hatással nem számolnak, inkább azt várják, hogy a vasárnapi vásárlások egy része az internetre, a másik része pedig más napokra kerül át. 

„Tapasztalataink szerint nincs különbség a webáruházunk forgalmát tekintve a hétvégi és a hétköznapi forgalom között, hiszen az interneten keresztül kényelmesen és gyorsan lehet vásárolni otthonról, vagy az irodából is” – mondta Sándor Eszter, az Extreme Digital kommunikációs felelőse.

A plázáknak megcsappanhat a forgalma a törvény miattForrás: AFP/Getty Images/Gary Gershoff

Igen és nem

Régóta fejleszti online szolgáltatását a Tesco is, amely minden bizonnyal a jövőben még több energiát fektet majd ebbe a szektorba. A francia Auchan is az interneten terjeszkedik majd, ezt Dominique Ducoux, a cég magyarországi vezérigazgatója az Indexnek adott interjújában erősítette meg. Nem tervezi viszont a vasárnapi házhoz szállítást a piac legrégebbi szereplője, a G-Roby. Nagy Sándor ügyvezető igazgató a Világgazdaságnak ezt azzal indokolta, hogy egyelőre a szombati kiszállítást is nagyon kevesen kérik.

Aki hozzászokott, az átáll

A netes vásárlásra legfőképpen azok lehetnek fogékonyak, akik eleve hozzá vannak szokva. Ezzel egyetért Kiss Róbert Richárd, a Virtuális Utazás Kiállítás egyik létrehozója. „A virtuális kiállítás alatt nekünk is érezhetően vasárnap este volt a legnagyobb a forgalmunk. Biztos vagyok benne, hogy azoknak, akik amúgy is a webes vásárláshoz vannak szokva, nem fog gondot okozni az átállás. Növekedni fog az online áruházak forgalma” – mondta.

Azt Kiss Róbert Richárd is elismeri, hogy az virtuális utazás kiállításon főleg a fiatalabbak, a 18 és 45 év korosztály vásárolt, köztük egyenlően voltak nők és férfiak. Az idősebb korosztályt az ő véleménye szerint valószínűleg nehezebb lesz rávenni, hogy a neten költse el a pénzét.