Pocsék formában a forint

EURHUF napi grafikon
Vágólapra másolva!
Az euróval szemben szeptemberi mélységekig, a dollárral szemben 12 éves mélypontra lökték vissza a forintot az orosz válság hatására kibontakozó kockázatkerülésben. A lengyel zloty is gyengülget, de talán nem annyira, mint a forint, a legrosszabb teljesítményt mégis a török líra mutatja. 
Vágólapra másolva!
  • Egészen a 315-ös szintig gyengült ma a forint, ami nem egyedi jelenség a régióban. A lengyel zloty is gyengül, sőt a török líra is egész nagymértékben esik. Úgy tűnik, hogy az orosz válság hatásai érződnek, hiszen ha a kockázatvállalási kedv elillan, akkor a régiós devizák bizony gyengülni szoktak.
EURHUF napi grafikon Forrás: Investor.hu

Forrás: Investor.hu

  • Ráadásul a dollárral szemben új 12 éves mélypontot ütött a forint, miután 253,1 fölött is megfordult a jegyzés. Ilyen magasságokban legutóbb 2002 nyarán járt az árfolyam.
USDHUF heti grafikon Forrás: AmiBroker, Investor.hu

  • A forint év végéhez közeledve egyébként egész jól állta a sarat, igazából az elmúlt egy-két nap hozta meg a nagyobbacska gyengülést. Az eladósodottsági ráta idei csökkenéséhez azért a mostaninál valamivel erősebb forintra lesz szükség év végén, ha viszont a mostani környezet fennmarad, ezt csak keményebb erőfeszítések árán lehet majd elérni.
  • A K&H vezető elemzője, Németh Dávid a forint gyengüléséről azt mondja, hogy ilyenkor látszik igazán, hogy bóvli kategóriában van Magyarország. Emiatt ugyanis a magyar deviza sérülékenyebb régiós társainál, a forint a zlotyhoz és a román lejhez képest is gyengült. Ráadásul a magyar ötéves CDS-felár is megugrott: egy hete 170 bázisponton volt a mutató, szerdán kora délután pedig már 210 körül járt. Az ötéves magyar CDS-felár emelkedése pedig meghaladja a lengyel és a román CDS-felár növekedését, előbbi ugyanis 10, utóbbi pedig 20 bázisponttal nőtt az egy héttel korábbi szinthez képest.