Elszállt a búza ára

Vágólapra másolva!
Sok szó esett már a napokban a rubel összeomlásáról, az orosz tőkemenekítésről, és persze a mindezt katalizáló olajár zuhanásról is. Nem véletlen persze, mégiscsak ritkán látható mozgásokról van szó. Amilyet egyébként a búza is produkált az elmúlt hetekben, részben egyébként a fenti fő piaci trendek hatására. Szép csendben megszökött a búza, és mintha a kukorica is valami hasonlóra készülne. 
Vágólapra másolva!

Az októberi mélységekről több mint 30 százalékkal emelkedett már a búza árfolyama, vagyis igen elképesztő szárnyalást láthatunk mindössze pár hét leforgása alatt. Ez a hirtelen és jelentős mértékű felpattanás onnan nézve nem nagy csoda, hogy az elmúlt másfél évben lefeleződött a búza ára, a nagy túladottságból pedig a felfele korrekció is igen heves szokott lenni. Hiába javultak tehát a termelési kilátások, ez a piaci szereplőket már nem igazán hatotta meg, ez korábban bőven beépült már az árakba.

Az orosz rubel összeomlása pedig csak olaj a tűzre. Az oroszok ugyanis igen jelentős búza exportőrnek számítanak, a gyengülő rubel miatt tehát a külföld vásárlók hajlandóak akár többet is fizetni a termény tonnájáért, mint amennyit a helyi feldolgozók adnak érte. Ez a folyamat persze a belső felvásárlási árakat is felfele húzza, ami inflációt és emelkedő kenyérárakat gerjeszt. Ez egy ponton túl politikailag sem igazán vállalható, nem csoda talán, hogy az embargó lehetőségére vonatkozó spekulációk is megjelentek már a piacon. Az oroszok ilyen lépést nem terveznek, inkább a készletezés felfuttatásával próbálják a helyzetet kezelni. Ez viszont – lévén egy nagy szereplőről van szó – felfele hajtja a búza árfolyamát a nemzetközi piacokon.

A nagy hedge fundok elég szépen ráugrottak már a sztorira, a nettó vételi pozíciók sokat híztak az elmúlt hónapokban. Pusztán technikai szemmel nézve egy 5 százalék körüli hegymenet még benne lehet a pakliban, hiszen egy zászló formáció képe rajzolódik ki a grafikonon. Aztán meg majd meglátjuk, mindenesetre már igen nagy rali van mögöttünk.

A búza árfolyama Forrás: Amibroker, Investor.hu

Ehhez képest a kukorica lemaradónak számat. Ez nem is csoda, itt nincs olyan jellegű orosz kötődésű katalizátor, mint a búzánál. A kínálati oldalon itt is elég szépek a számok, ami szintén az árfolyam esése mellett szól. Persze, ahogy azt a búzánál, a piaci szereplők már itt is kellő mértékben beárazhatták, hiszen az árfolyam az utóbbi két évben közel harmadolódott.

Most viszont a grafikonon már megjelentek a fordulós jelek, egy fordított fej-váll szerű alakzatot lehet felfedezni. A kitörés megvolt felfele, innen akár további 10 százalék feletti pattanásra is van kilátás. Ehhez egyébként mintha a katalizátor is megérkezett volna, Kína ugyanis több génmódosított termény esetében is feloldotta a korábban levő importtilalmat. Vannak számítások, melyek szerint ez megduplázhatja a kínaiak kukorica importját, ami az árfolyam további emelkedésében is lecsapódhat.

A kukorica árfolyama Forrás: Amibroker, Investor.hu

Az Investor Trader rendszerekben egyébként a búza és a kukorica áremelkedését is könnyen, pár kattintással lekereskedhetjük, a kettő közül jelenleg inkább a kukorica tűnik szimpatikusnak. A stop loss-t viszont ne felejtsük, hiszen a jelentős kínálati oldali felfutás miatt vannak bizony kockázatai a visszaesésnek. A nagy nevű Goldman Sachs elemzői például a jövő évre vonatkozóan még mindig igen nagy áreséseket vizionálnak az agrártermékeknél.