Nagyot löktek rajta, mégis talpra állt a Tesla

Vágólapra másolva!
A korábban igencsak optimista elemző, Adam Jonas kissé negatívabban tekint a Teslára. Az elemző szerint nem teljesülnek majd a Tesla 2020-ra kitűzött eladási céljai, így csökkentette a vállalat célárát.
Vágólapra másolva!

Adam Jonas, a Morgan Stanley elemzője a korábbiaknál pesszimistább véleményt fogalmazott meg a Teslaval kapcsolatban. Ennek egyik oka az olajárak utóbbi hónapokban mutatott zuhanása. Ugyan véleménye szerint jelenleg nem azért vásárolják a Tesla elektromos autóit, hogy az üzemanyagon spóroljanak, a jövőben az alacsonyabb olajárak okozhatnak nehézségeket.

Jonas a vállalat célárát 320 dollárról 290-re vágta vissza. Ezt azzal is indokolta, hogy a 2017 körül érkező Model 3 eladásai elmaradhatnak a várakozásoktól. Az autógyártó 2020-ra 500 ezer autó értékesítését tervezi évente, az elemző szerint azonban ez akár 300 ezernél is kevesebb lehet. Ráadásul szerinte a Model 3 ára is meghaladhatja a vártakat, 35-40 ezer dollár helyett akár 60 ezer dollár is lehet.

Ez igen fontos kérdés lehet, hiszen a jelenleg elérhető modellek igen magas áraik miatt luxusautónak számítanak. Azonban ha a Model 3 a vártnál magasabb áron érkezik piacra, ez szintén nem lesz elérhető a nagyobb tömegek számára. A Model 3 árait még nagyban befolyásolhatja az olajárak további alakulása, illetve az, hogy sikerül-e csökkenteni az akkumulátorok gyártásának költségeit.

A WTI napi árfolyama (dollár/hordó) Forrás: AmiBroker, Investor.hu

A vállalat részvényeinek gyengülése is egybeesik az olaj árának esésével. Szeptemberben a markáns 93 dolláros támasz letörése után kezdett zuhanni az olaj, a Tesla pedig történelmi csúcsa elérése után szintén szeptemberben kezdett esni. Azonban a Tesla napi grafikonján tegnap megjelent gyertya akár trendfordulót is jelezhet. Ezt erősíthető az RSI indikátor vételi jelzése, ekkor elsőként a 220 eurós ellenállásnak ütközhetne akadályba.

A Tesla (NASDAQ) napi árfolyama Forrás: AmiBroker, Investor.hu