Újra változik a pénztárgép-rendelet

Online pénztárgép egy debreceni üzletbe
Debrecen, 2014. január 7. Online pénztárgép egy debreceni üzletben 2014. január 7-én. A Nemzetgazdasági Minisztérium azt javasolja a pénztárgép-cserét figyelemmel kísérő munkabizottságnak, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal online adatkapcsolatra képes gépekre való átálláshoz biztosítandó állami támogatás igénybevételének határideje január 31. legyen. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Vágólapra másolva!
Lehetőség lenne kasszabérlésre és üzemeltetőváltásra is.
Vágólapra másolva!

Lehetővé válna az adóhatósághoz bekötött online pénztárgépek könnyebb bérlése, illetve a már megvásárolt gépek esetében az üzemeltetőváltása is a Nemzetgazdasági Minisztérium szakmai vitára bocsátott rendeletmódosító javaslata szerint.

Könnyebb lenne a gépcsere

A lap szerint a tervezet értelmében a cserepénztárgép üzembe helyezése, a NAV informatikai rendszerével való összekapcsolása egyszerűen és gördülékenyen valósulhat meg, ami azért fontos, hogy a gépcsere ne okozzon fennakadást az üzlet működésében. Ilyen helyzet jellemzően akkor állhat elő, ha a pénztárgép forgalmazójának műszaki hiba miatt cseregépet kell biztosítania a kereskedőnek.

Könnyebb lehet a gépcsere Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Az üzembe helyezett pénztárgép más üzemeltetőhöz rendelésének lehetőségével az online kassza bérbeadása is lehetővé válik, akár az adóügyi ellenőrző egység cseréje nélkül - írta a Napi Gazdaság.

De csak jövőre lesz változás

Novák Zoltán, a Magyar Pénztárgépszövetség elnöke a lapnak elmondta: a szakma csak a technikai jellegű módosításokat tartalmazó tervezettel találkozott, ezért azt nem tartja valószínűnek, hogy még az idén megjelenne az online kasszák használatának kiterjesztéséről szóló módosítás.

A Nemzetgazdasági Minisztérium az újság megkeresésére azt közölte, hogy a kiterjesztésről szóló döntést megfelelő előkészítés után hozzák meg, és a részletekről hamarosan tájékoztatják a sajtót.