A cégvezetők optimisták

5 Kérdés, amire minden vállalkozónak kapásból tudnia kell a választ
A magyar cégvezetők úgy döntöttek, a bizalommal felvértezve állnak a jövő elébe
Vágólapra másolva!
A hazai cégvezetők mintegy kétharmada gazdasági stabilitással illetve bővüléssel számol jövőre, 96 százalékuk vagy megtartja a dolgozóit, vagy még bővítené is a létszámot.
Vágólapra másolva!

Sugárzik az optimizmus az EY most kiadott Tőkebizalmi Barométerének adataiból.

A megkérdezett hazai vállalatvezetők mintegy 70 százaléka szerint továbbra is stabil vagy növekvő lesz a magyar gazdaság teljesítménye, a válaszadók 76 százaléka pediag a hazai akvizíciós piac kilátásaira bizalommal tekint.

A saját cégük is nőni fog

A saját vállalatuk növekedésében bízók aránya az elmúlt fél évben jóval dinamikusabban nőtt Magyarországon, mint világszerte: a megkérdezett hazai cégek 68 százaléka a bővítésre fókuszál, ami közel 20 százalékkal haladja meg a nemzetközi várakozásokat.

Nemzetközi porondra lépnének

Míg korábban a válaszadók nem kezelték prioritásként a nemzetközi akvizíciókat, addig jelenleg minden ötödik vállalat a potenciális növekedés forrásaként tekint rájuk. A legfőbb befektetési célpontként Romániát, Oroszországot, Ausztriát, Szlovákiát és az Egyesült Államokat jelölték meg a megkérdezett cégek vezetői.