A kormány szétdobott hárommilliárdot négy város közt

Vágólapra másolva!
Összesen hárommilliárd forint támogatást oszt szét a kormány négy város közt. A szerencsések: Szekszárd, Zalaegerszeg, Nagykanizsa és Miskolc.
Vágólapra másolva!

Hétszázmillió forintos kormányzati támogatást kapott decemberben a szekszárdi önkormányzat, a pénzt a városi feladatok finanszírozására fordítják, közölte a tolnai megyeszékhely polgármestere, Ács Rezső (Fidesz-KDNP).

Vízművet kellett menteni

2013-ban Szekszárd önkormányzata átvállalta a Szekszárdi Víz- és Csatornamű Kft. 900 millió forintos hitelét, mert a cég működőképességét csak így tudták fenntartani, emlékeztetett Ács Rezső. A 700 millió forint ennek a hitelnek a kiváltását jelenti, tette hozzá a polgármester. A támogatásnak köszönhetően felszabadultak olyan források, amiket városüzemeltetésre, fejlesztési pályázatok önerejére fordítanak.

Zalaegerszeg és Nagykanizsa is kapott

A fejlesztési és a működési kiadások biztosítására Zalaegerszeg 800 millió forint, Nagykanizsa pedig 500 millió forint támogatást kapott a kormánytól, a következő években pedig mintegy 400 millió forint támogatásban részesül Lenti önkormányzata, jelentette be Vigh László (Fidesz) országgyűlési képviselő.

Jól gazdálkodott

A kiegészítő támogatást a 3,3-3,4 százalékos gazdasági növekedése tette lehetővé, mondta Vigh László. Emlékeztetett arra is, hogy a zalai megyeszékhely az elmúlt évek rentábilis gazdálkodásának köszönhetően 2012-ben 800 millió forint, 2013-ban pedig 1,3 milliárd forint támogatásban részesült. Zalaegerszeg mindig is jól gazdálkodott, a városnak soha nem volt működési hitele és az elmúlt évben sem került sor adósságkonszolidációra, tette hozzá Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere (Fidesz-KDNP).

Miskolc is szerencsés

Miskolc önkormányzata egymilliárd forint kormányzati többletforrást kap feladatainak biztonságos finanszírozására, közölte Kriza Ákos (Fidesz-KDNP), a város polgármestere. Az összeget a Miskolctapolcán megvalósuló turisztikai fejlesztés finanszírozására fordítják.