Széttépik a J.C. Penney részvényeit

A J.C. Penney (NYSE) napi árfolyama
Vágólapra másolva!
Közel 20 százalékot emelkedett a J.C. Penney árfolyama, miután bejelentették, hogy az ünnepi szezon 9 hete alatt 3,7 százalékot emelkedetek a legalább egy éve nyitvatartó üzleteik eladásai. Ez pedig arra utalhat, hogy a kiskereskedelmi cég maga mögött hagyhatja az elmúlt évek botladozó eredményeit.
Vágólapra másolva!
  • Hatalmasat ugrott az amerikai J.C. Penney részvényárfolyama a szerdán, tegnap ugyanis napvilágot látott, hogy az ünnepi szezon 9 hete alatt, 3,7 százalékkal növekedett a vállalat legalább egy éve nyitva tartó boltjainak értékesítése.
  • Ennek fényében valószínűsíteni lehet, hogy a vállalat negyedik negyedévre vonatkozó legalább egy éve nyitva tartó üzleteinek eladásai a várt 2-4 százalékos növekedés felső határához fog közelíteni.
  • Az elmúlt időszakban erősen túladottá váló részvény pedig brutális árfolyamreakciót produkált. A kiskereskedelmi vállalat árfolyama a nap folyamán 20 százalékkal is megugrott, jelenleg pedig 16 százalékos pluszban vannak a részvények.
  • Az amerikai cég már másfél éve dolgozik azon, hogy visszaállítsa árbevételének folyamatos növekedését, miután egy elhibázott újraszervezés után évtizedek óta nem látott értékekre estek vissza a vállalat eladásai.
  • A vezérigazgató, Myron Ullman számos olyan korábbi változtatást törölt el, amit elődje, a korábbi Apple igazgató, Ron Johnson vezetett be. Ennek részeként a J.C. Penney például visszahozta a Johnson előtti reklámstratégiát, vagy éppen visszavásárolta olyan saját márkáit, amelyek korábban is nagy népszerűségnek örvendtek a vásárlóik között.
A J.C. Penney (NYSE) napi árfolyama Forrás: AmiBroker, Investor.hu