Lassult a termelői árak csökkenése

topaz solar napelem napenergia érőmű
Vágólapra másolva!
Az energiaszektor mellett a feldolgozóiparban is mérséklődtek az árak.
Vágólapra másolva!

Novemberben 0,4 százalékkal csökkentek az ipari termelői árak, az októberi 0,9 százalék után. Az exportárak mindössze 0,1 százalékkal maradtak el az előző havitól, a belföldi értékesítésben viszont 0,8 százalékos volt az áresés - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az energiaszektor mellett a feldolgozóiparban is mérséklődtek az árak.

Az energiaszektorban is mérséklődtek az árak Forrás: Wikimedia Commons

Éves összehasonlításban a termelői árak 0,6 százalékkal nőttek a forintban mért exportárak 1,7 százalékos emelkedése miatt, miközben a belföldi értékesítésben elért árak továbbra is 1,2 százalékkal alacsonyabbak voltak, mint tavaly novemberben. Egy év alatt a forint 3,07 százalékkal (12,57 forinttal) gyengült az euróval és 11,55 százalékkal (30,91 forint) a dollárral szemben.