Százakat rúgnak ki az acélóriásnál

Vágólapra másolva!
Több mint 750 ember küldenek el az amerikai U.S. Steel acélgyártótól, mivel egyre kisebb a kereslet az energiaipari cégek felől.
Vágólapra másolva!
  • Tegnap is beszámoltunk már róla, hogy nem csak az energiaipari cégeket sújtja a drasztikusan bezuhanó olajár, hanem más iparágakban gondokat okoz a hirtelen szakadó fekete arany árfolyama.
  • Most a U.S. Steel acélóriás jelentette be, hogy 756 embert bocsát el két gyárából, mert a megrendelések elmaradoznak az energiaipari partnerektől. Az Ohio-i Lorainben, és a Houston melletti gyárból küldik el az embereket március elejétől.
  • Ezekben az egységekben ugyanis főleg olyan acélcsöveket gyártanak, amit különösen az olaj- és gázbizniszben használnak.
  • Persze, ha a cég egészét nézzük ez a 756 ember a munkaerőállomány csak kis részét teszi ki, hiszen a U.S. Steelnél összesen kb. 38 500-an dolgoznak világszerte.
  • Mindenesetre a hír nem csak az elbocsátott dolgozóknak fájhat, mert az elmaradozó megrendelések hírére a részvény árfolyama is nagyot esett (-3%) tegnap a New York-i tőzsdén.
  • Az olaj árfolyama pedig a héten is tovább folytatja zuhanását a túlkínálati és a globális növekedési félelmek miatt. A WTI típusú kőolaj ára 47 dollár közelében, míg a Brent 50 dollár környékén, több mint öt és féléves mélypontok körül jár.