Házi őrizetben maradhat az MSZP volt elnökhelyettese

Vágólapra másolva!
Két hónappal meghosszabbítaná a Központi Nyomozó Főügyészség Simon Gábor házi őrizetét. Az MSZP egykori elnöhelyettesét hamis vagyonnyilatkozata buktatta le.
Vágólapra másolva!

Március 12-éig meghosszabbítanának a Simon Gábor elleni kényszerintézkedés határidejét – közölte Nagy Andrea ügyészségi szóvivő. Az indítványt a Központi Nyomozó Főügyészség nyújtotta be, a házi őrizet meghosszabbításáról a Budai Központi Kerületi Bíróság fog dönteni.

Simon Gábor ellen tavaly február elején indult eljárás, miután kiderült, hogy több száz millió forint hiányzik a vagyonnyilatkozataiban, az összeget egy bécsi bankszámlán tárolta. Mint később kiderült, nem ez volt az egyetlen titkos bankszámlája, egy bissau-guineai útlevéllel Magyarországon is számlát nyitott, amelyen szintén elszámolatlan milliók van. A Főügyészség Simont 100 millió forintos költségvetési csalással, valamint hasmi magánokirat használatával gyanúsítja, mivel a gyanú szerint ő töltötte ki a hamis, "Gabriel D." névre szóló útlevél alapján a bankszámlanyitáshoz szükséges dokumentumokat.

Időközben zárolták Simon bankszámláit is, beleértve a bécsi bankban nyitottat is, utóbbit egy Ausztriától kért jogsegélykérelem után. A Simon-ügyben az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága is vizsgálódik, a bizottság december 10-ei ülésén megszavazták, hogy idén ténymegállapító vizsgálat induljon az ügyben (a döntést a bizottság MSZP-s tagjai nem támogatták).