Szétütik az eurózóna legnagyobb bankját

Vágólapra másolva!
A spanyol Santander bank árfolyama 10 százalékkal zuhant be, miután a tegnapi 7,5 milliárd eurós tőkeemelés után újra kezdődött a kereskedés pénteken a részvényeivel.
Vágólapra másolva!
  • 10 százalékos zuhanással indította a pénteki kereskedést a spanyol Santander bank, miután tegnap egy 7,5 milliárd eurós tőkeemelésről döntöttek, ami a teljes tőkéjének közel 10 százalékát teszi ki.
  • A pénzintézet ezzel a lépéssel elhallgattathatja azokat a hangokat, hogy a Santander az egyik legsebezhetőbb a nagy európai bankok közül. Hiszen hiába ment át könnyedén a tavaly októberi EKB-s stressz teszten a cég, sokan úgy gondolják az elemzők és a befektetők között, hogy gyengén tőkésített a bank. A bakn egyébként piaci kapitalizáció alapján a legnagyobb az eurózónában.
A Santander árfolyama (Madrid) Forrás: Investor.hu, AmiBroker

  • A tőkeemelés persze a jelenlegi részvényesek számára kevésbé jó hír, hiszen egy 10 százalékos árfolyamzuhanás igencsak érzékenyen érinti őket. Hosszabb távon azonban nem biztos, hogy kedvezőtlen a lépés. Az új forrás bevonásra egyébként egy gyorsított könyvépítési eljárással került sor, és a hírek szerint különböző intézmények 6,18 eurós áron jegyeztek belőle. Nem véletlen, hogy ennek az árnak a közelébe esett az árfolyam a tőzsdén.

Könyvépítés? Gyorsítva? Az mit jelent?

A gyorsított könyvépítés (accelerated bookbuilding) a részvénypiaci ajánlattétel egyik formája, melynek lényege, hogy a tulajdonos nagyobb méretű pakettet minél hamarabb szeretne eladni, így az ajánlatok beérkezése, az ár meghatározása, és az ügylet megkötése meglehetősen gyorsan, általában egy vagy maximum két nap alatt történik. Az eljárás további jellemzője, hogy a jegyzést gyakorlatilag nem előzi meg semmiféle marketingkampány, elenyésző a részvények népszerűsítését célzó felhajtás. Általában akkor folyamodnak ehhez a speciális megoldáshoz, mikor a tulajdonosnak sürgősen forrásra van szüksége, és a hitelből történő finanszírozás valamilyen oknál fogva nem megoldható.
  • A Santander a közleményében azt írja, hogy a tőkeemeléssel megteremtődik a lehetősége, hogy jobban kihasználják növekedési lehetőségeiket, növelve hitelezési tevékenységüket és piaci részesedésüket. Ezzel a lépéssel pedig a Basel III-as előírásokat is teljesítheti majd a Santander, amiket mondjuk 2019 januárjáig nem is kötelező még elérni.
  • A mostani egyébként a 2008-as válság óta a legnagyobb tőkeemelése a banknak, akkor a pénzügyi krízis legforróbb pillanataiban 7,2 milliárd eurót vontak be. Hiszen 2008-ban összeomlott a spanyol ingatlanpiac is, és a rengeteg rossz hitel miatt csak 2012-ben 19 milliárd eurót kellett leírnia a pénzintézetnek.
  • A mostani lépés azt is mutatja, hogy megváltozott a gondolkodás a Santandernél, hiszen korábban hiába mondogatták, hogy tőkét kellene emelni, a bank vezetése ezelől elzárkózott. Ana Botín, aki 2014 szeptemberében vette át az irányítást a banknál apjától, úgy tűnik kicsit máshogy viszonyul a bank vezetéséhez.
  • A Santander megváltoztatja osztalékfizetési politikáját is. Egy évben háromszor készpénzt juttatnak a tulajdonosoknak, egyszer pedig részvényben fizetnek majd a negyedéves eredmények után. Habár az egy évvel ezelőttihez képest 30 százalékkal magasabb profitot (5,8 milliárd euró) ért el a pénzintézet a 2014-es évben, az éves osztalék nagysága 20 eurócent körül alakulhat az egy évvel korábban látott 60 eurócent helyett.