A világhírhez kerülhet közelebb két magyar startup

Modeler, startup, CTO Summit
A Modelerrel bonyolult banki folyamatokat értenek meg egycsapásra az ügyfelek, arról nem is beszélve, hogy nagyon csinos grafikonok segítségével
Vágólapra másolva!
Startupokat támogat a Morgan Stanley, akik hamarosan Londonban mutatkozhatnak be, a Palo Altói startup konferencia testvérrendezvényén.
Vágólapra másolva!

Decemberben a budapesti Tech Startup Dayen a Morgan Stanley zsűrije két magyar és egy lengyel tech cégnek adta meg a lehetőséget, hogy a CTO Summitra utazhasson. A kiválasztásban szempont volt, a cég mennyire gondolkodik globálisan, milyen üzleti struktúrát alakítottak ki, milyen mélyen ismerik a nemzetközi piacot és az ügyfelek igényeit.

A három tehetséges startup a Balabit Kft. – a Blindspotter nevű szoftverükkel –, a Chartbase Kft. – a nyertes fejlesztés a Modeler –, illetve azonos nevű termékével a lengyel Klaud.co. A márciusi rendezvényen pedig több napon át lesz arra lehetőségük, hogy csakis high-tech szakemberek és pénzügyi befektetők között forgolódjanak, üzletet kössenek, elmélyítsék a nemzetközi kapcsolati hálójukat.

„A Morgan Stanleyre a legtöbben elsősorban a világ egyik vezető befektetési bankjaként gondolnak. De ahhoz, hogy piacvezető pénzügyi szervezet legyünk, a virtuális technológiában is az élen kell járnunk” – mondta el Fogarasi Norbert, a Morgan Stanley budapesti irodájának ügyvezető igazgatója. Hozzátette, a Morgan Stanley budapesti irodájában dolgozó több száz világszínvonalú informatikus, fejlesztő és IT szakember munkája nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a pénzintézet globális hálózatának pénzügyi és banki rendszerei kiválóak. „A Morgan Stanley sikereinek jelentős részét köszönheti annak, hogy a technológiában is tartja a lépést a világszínvonalú megoldásokkal” – magyarázza az igazgató. – „Együtt élünk a legújabb fejlesztésekkel, értjük és támogatjuk az újítókat. Így külön öröm, hogy lehetőséget adhatunk a legtehetségesebb technológiai cégeknek, hogy bemutatkozzanak, még sikeresebbek legyenek és betörjenek új nemzetközi piacokra. Szeretnénk kinyitni nekik a világot, szárnyakat adni a legjobbaknak, a jövő high tech ígéreteinek.”

BalaBit

Felgyorsítja a hibaazonosítást, miközben nem lassítja a munkát Forrás: BalaBit

A biztonságtechnika szűk keresztmetszete, hogy a szoftverek védelme ne gátolja és lassítsa a hatékony munkát. Minél jobban működnek ugyanis az ilyen kapuk, annál gátoltabbak az üzleti folyamatok. A BalaBit Blindspotter nevű új terméke éppen a fából vaskarikát célozza, azt, hogy a magas szintű biztonság ne jelentsen túlzott kontrollt, ne a munkát terhelje. Györkő Zoltán, a cég egyik alapítója és ügyvezető igazgatója az Üzletrésznek elmondta, a Blindspotter a felhasználó viselkedését veszi figyelembe, ebben áll az újdonsága. „A termék minden magas jogosultságú felhasználóról felállít egy tipikus viselkedési profilt, ebből – az ujjlenyomathoz hasonlóan – nincs két egyforma a világon” – magyarázza az ügyvezető. – „A szoftver megfigyeli, jellemzően ki hánykor lép be a rendszerbe, milyen alkalmazásokat és szervereket használ, mihez fér hozzá, kikkel tartozik egy csoportba jogosultság és munkafolyamat szerint. Folyamatosan monitorozza a viselkedést, és ha a felállított standard profilhoz képest eltérő jelet tapasztal, generál egy riasztást és kockázati osztályba sorolja az anomáliát.”

Így a rendszeradminisztrátornak elég a legmagasabb prioritást kapott anomáliával foglalkoznia. Rangsorolás nélkül ugyanis a több száz logelemzésből származó riasztás közül nagyon nehéz kiszűrni, melyik jelent valódi kockázatot. Ha például egy alkalmazott az év 287 munkanapján azonos idősávban, nagyjából ugyanazokat az alkalmazásokat használva dolgozik, de ebből egy napon ismeretlen IP-címről és szokatlan időpontban jelentkezik be, elképzelhető, hogy nincs baj, csak kivételesen otthonról dolgozik, de mindenképp foglalkozni kell a helyzettel. Minél nagyobb jogosultsággal rendelkezik az illető, és minél szokatlanabb az észlelt tevékenység, annál magasabb a riasztás kockázati besorolása. Hogy erre aztán milyen ellenőrzőrendszert állítanak fel – szakembergárdát, emailt vagy sms-t küldenek –, az cégenként eltérhet.

Györkő Zoltán, a BalaBit ügyvezető igazgatója Forrás: Kesmarki Peter

Györkő Zoltán elmondta még, minden startupnak, így nekik is hatalmas lehetőség a világ minden részéről érkező CTO-k előtt bemutatkozni. „A Morgan Stanley mint ügyfél kiemelten jó referenciát jelent bármely technológiai cég számára. Bár a BalaBit 15 éves múltra tekint vissza, és magyar fejlesztőcégként ügyfeleink a világ minden részén megtalálhatók, büszkék vagyunk rá, hogy készen állunk arra, hogy a Morgan Stanleyhez hasonló biztonsági igénnyel rendelkező globális vállalatokat is kiszolgáljunk. A programjuk pedig abban is segítséget nyújt a startupoknak, hogy felhívja a befektetők figyelmét megoldásaikra. Számunkra ez a lehetőség is érdekes, hiszen tavaly egy 8 millió dolláros, első körös tőkebevonást hajtottunk végre, és a további tőkebevonási terveink előkészítéséhez kiváló ugródeszka lehet a Londoni esemény” – mesélte az ügyvezető az Üzletrésznek.

Modeler

A powerpointos bemutatók újabb kreatív reformját dolgozta ki a Modeler: statikus prezentációkat és excel számításokat változtat minőségi ügyfél-dialógussá nagyon egyszerűen. Elsősorban bankok és nagy tanácsadó cégek látják hasznát. Gubcsi Levente, a Chartbase Kft. ügyvezetője szerint könnyen vizualizálhatjuk vele a gondolatainkat és azok összefüggéseit. Bonyolult excel fájlokat – azokkal kommunikálva – interaktív grafikonokká alakít, amelyben a kritikus paramétereket állítva láthatóvá válnak az eredményhatások. „Szcenárióanalízist, szimulációkat végezhetünk közösen az ügyféllel, és azonnal közös döntéseket hozhatunk, azokat dokumentálhatjuk” – tájékoztatta az Üzletrészt. Ezáltal érthetővé válnak az excel táblákban megbújó összefüggések és összehasonlíthatóvá válnak a különböző forgatókönyvek. PowerPoint prezentációkkal is kommunikálva a statikus bemutatók látványos, zooming prezentációvá válnak. Az ügyfelek sajátjuknak érzik a döntést, hiszen jobban megértett, vizualizált számítások és scenáriók összehasonlítása alapján dönthetnek. „Az alkalmazás végtelen térbe helyezi el diáinkat, grafikonjainkat, de jegyzeteket készíthetünk, fotókkal, videókkal egészíthetjük ki, átméretezhetjük, átcsoportosíthatjuk, átstrukturálhatjuk őket, és munkánk bármely részéből gombnyomással készülhetnek prezentációk ppt-ből vagy pdf-ből” – így Gubcsi Levente.

A Modelerrel bonyolult banki folyamatokat értenek meg egycsapásra az ügyfelek, arról nem is beszélve, hogy nagyon csinos grafikonok segítségével Forrás: Chartbase Kft.

Az alkalmazást elsősorban tanácsadó cégek hasznosítják, de sikeres a pénzügyi szektorban is. A pénzügyi, banki termékek vizualizációja kiemelkedően fontos. A lehetséges kockázatok, hozamok bemutatása bonyolult fedezeti, befektetési vagy finanszírozási ügyletekben nagyon magas színvonalúvá válik a Modeler segítségével. A Modeler úgy kommunikál excel fájlokkal, hogy jól érthető grafikonokon jelennek meg a lehetséges eredmények. Az ügyfelek gyorsan megértik, melyik banki terméket mikor érdemes választaniuk, olyan kockázatokat, eredmény-összefüggéseket, pénzügyi folyamatokat látnak át, amelyeket korábban sok esetben nem. „Bízunk benne, hogy nemzetközi szinten is felkeltjük a Morgan Stanley érdeklődését” – feleli Gubcsi Levente arra a kérdésre, mit várnak a londoni lehetőségtől. – „Úgy látjuk, a termékben jelentős nemzetközi potenciál van, nagyon pozitívak a pénzügyi szektor visszajelzései a sales támogatásuk tekintetében. Magyarországon eddig két banki ügyfelünk van, ideje nemzetközi vizekre hajóznunk.”

Klaud

„A Klaud virtuális üzleti piactér, ahol vállalatok, vállalkozók és intézmények találhatnak beszállítókat a legkülönbözőbb területeken” – mondta el Grzegorz Gwiazdowski, a Klaud.co ügyvezetője. – „A szolgáltatás az üzleti együttműködés új dimenzióját nyitja meg egy nyílt hálózatú gazdaságban. Hozzásegítjük a vásárlókat, hogy gyors beszerzési döntéseket hozzanak, és hogy a legjobb alvállalkozókat találják meg. A szállítók számára pedig több millió új üzleti lehetőség válik hozzáférhetővé a rendszerben.” Grzegorz Gwiazdowski hozzátette, nagyon megtisztelőnek érzi a Morgan Stanley díját. Úgy véli, a londoni bemutatkozással lehetőséget kapnak arra, hogy világszerte is láthatóvá váljanak.