Rogán Antal kétszer is Amerikával példálózott

2015.01.12. 09:35

Magyarországon nem indokolt a gazdasági menekültek beáramlása, az, hogy Magyarország magyar akar maradni, teljesen normális felfogás – mondta Rogán Antal az M1 Ma reggel című műsorában. A Fidesz frakcióvezetője szerint Magyarországon ugyan csökkent, de még mindig van munkanélküliség, ezért elsősorban a magyar embereknek kell munkát adni.

Látható, hogy a nyugat-európai országokban, például az Egyesült Királyságban, Franciaországban és Németországban miként borítja fel a keresztény országok belső rendjét a muzulmán közösségek jelenléte – mondta, hozzátéve: Magyarországnak sem érdeke az olyan gazdasági menekültek befogadása, akik olyan tradíciókat hoznak magukkal, amelyek idegenek a magyar hagyományoktól.

Az adócsökkentés is szóba kerül

A Fidesz február 4. és 6. között tartja frakcióülését, amelyen menedzsmenttervet készítenek a bérből és fizetésből élő családok számára – tette hozzá Rogán Antal. Megvizsgálják, hogy miként duplázható meg a ciklus végéig a kétgyermekes családok adókedvezménye, illetve hogyan egészíthető ki újabb elemekkel az otthonteremtési program. Megvizsgálják azt is, hogy miként lesz lehetőség újabb adócsökkentésre. A tanácskozás napirendjén szerepel a banki elszámoltatások áttekintése is – ismertette a frakcióvezető.

Az otthonteremtésről és az adócsökkentésről is szó leszForrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Jó példa lehet az amerikai

A frakcióülés témája lesz az országvédelmi akcióterv is. Példaként említette: meg kell fogalmazni, hogy milyen eszközök alkalmazhatók valakinek a kitiltására. Meg kell nézni, hogy csinálják ezt az amerikaiak – tette hozzá. Az akcióterv része lehet – folytatta – a magyar emberek pénzén előállított nyereség itthon tartása is.

Ha már működnek Magyarországon multinacionális vállalatok, amelyek képesek arra, hogy a magyar emberek pénzén előállított nyereséget kivigyék az országból, meg kell vizsgálni, hogy azt miként lehet az országon belül tartani – fejtette ki Rogán Antal, hangsúlyozva, hogy nem a termelő, hanem a szolgáltatást végző vagy kereskedelmi cégekre gondol. Ha a magyar emberek pénzén termelnek nyereséget, akkor azt Magyarországon adózzák is le – érvelt.

Át kell gondolni a terrorellenes politikánkatForrás: AFP/Francois Nascimbeni

Az USA terrorelhárításban is jó

A terror réme napi valósággá vált Európában, ezért mind Magyarországnak, mind az európai országoknak át kell gondolniuk migrációs és terrorellenes politikájukat – mondta a politikus. Úgy vélekedett, hogy erre jó példát kínálhatnak az Egyesült Államok terrorellenes intézkedései, például az ügyben, hogy terrorfenyegetettség esetén a hatóságoknak miként legyen lehetőségük a hagyományos szabadságjogok, például az adatvédelem átlépésére.

Más vallását nem lehet gúnyolni

Hozzátette: a keresztény kultúra a tisztelet kultúrája, amibe beletartozik az is, hogy más vallását nem lehet kifigurázni, abból gúnyt űzni. Ha megszegjük a tisztelet kultúráját, annak mindig vannak következményei – mondta Rogán Antal.