Reagált a kormány csapásaira a Tesco

Tesco
Vágólapra másolva!
Tizenhárom boltját is bezárja februárban a Tesco, de így is marad 209 üzlete Magyarországon. Több mint 500 dolgozót érintenek az elbocsátások, de a szakszervezet derűlátó, és igyekeznek mindenkinek munkát találni. Az áruházlánc újabb boltbezárásokat nem tervez, még a vasárnapi zárva tartás miatt sem. A multinacionális vállalat célja az, hogy nyereséges legyen, de nem biztos, hogy ezt 13 üzlet bezárásával el fogják tudni érni.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt időszak jogszabályi változásainak hatására jelentősen megnőttek a Magyarországon működő kiskereskedelmi láncok működési költségei, továbbá a jövőben a jogszerű működés csak a nyereséges vállalatok számára lehetséges, olvasható a Tesco hétfői közleményében. Ez árnyaltan ugyan, de azt jelenti, hogy a stratégiai partnernél a kormány intézkedései miatt van szükség a boltbezárásokra.

Ez némiképp összecseng a kormány multiellenes politikájával. Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető hétfőn tett is egy ilyen kijelentést: ha már működnek Magyarországon multinacionális vállalatok, amelyek képesek arra, hogy a magyar emberek pénzén előállított nyereséget kivigyék az országból, meg kell vizsgálni, hogy azt miként lehet az országon belül tartani – mondta a politikus.

Nyereségesnek kell lenni

Az Országgyűlés decemberi döntése alapján 2017-től nem árusíthatnak napi fogyasztási cikkeket azok a boltok, amelyek két egymást követő évben nem érnek el nyereséget. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a veszteséges boltoknak be kell zárniuk, hiszen napi fogyasztási cikkek nélkül nem fognak tudni működni.

13 boltját zárja be a Tesco Forrás: Tesco

„A 13 magyarországi áruházunk bezárása azt a célt szolgálja, hogy a magyarországi Tesco hosszú távon is nyereséges legyen, s így a magyarországi Tesco hosszú távon, a változó kiskereskedelmi környezethez és vásárlói szokásokhoz igazodva működhessen” – válaszolta az Origo kérdésére a Tesco sajtóosztálya. Mivel a jövőben a jogszerű működés csak nyereséges vállalatok számára lehetséges, ezért „a veszteségesen működő áruházak bezárása mellett” döntöttek. Értesüléseink szerint ennél sokkal több veszteséges üzletet működtet a Tesco, azonban ezek száma üzleti titoknak minősül.

A kormány szerint a Tesco a hibás

A kormány, egész pontosan a Miniszterelnökség közleményben reagált a boltbezárásokra és a Tesco érveire. A tárca szerint a kereskedelemben életbe lépő jogszabályváltozások nem indokolják a Tescóban zajló leépítéseket. Az elbocsátások és a boltbezárások mögött sokkal inkább a társaság anyavállalatának gazdasági nehézségei állnak, írták, önmérsékletre és igazmondásra szólították fel a Tescót.

Szavazzon!

Ön szerint ki tehet a boltbezárásokról?

Hol vásárolhatunk a bezárt boltok helyett?

Az abonyi és a törökszentmiklósi Tescókhoz a szolnoki üzletek vannak közel – ott három is található. A hajdúböszörményi bolt kiesését a négy debreceni Tesco, a püspökladányit a karcagi, a tolnait pedig a kettő szekszárdi üzlet pótolhatja. Nagykáta helyett Sülysápra vagy Jászberénybe mehetünk Tescóba, míg Nyergesújfalu esetében Esztergom vagy Dorog jöhet számításba. Tatabányán a szupermarket zár be, a hipermarket működik tovább. Sopronban nyolc egysége működik a láncnak, közülük egy zár be, míg a 14 győri üzletből hármat szüntetnek meg februártól. Budapesten mindössze egyetlen Tesco Expresszt érint a bezárás, a Mátyás téri üzlethez a legközelebbi a Népszínház utcai bolt. (A február 4-én bezáró üzletek listáját itt találja.)

Mi lesz az üzletsorok bérlőivel?

Megtudtuk azt is, hogy az érintett 13 áruház saját tulajdonban van. „Figyelembe veszünk minden lehetséges megoldást, beleértve az újbóli bérbeadást vagy az ingatlan eladását a jövőt tekintve. Természetesen felvettük már a kapcsolatot a bérlőinkkel – ez nyolc áruházat érint –, és tárgyalásokat folytatunk a meglévő bérleti szerződések további sorsáról” – közölte megkeresésünkre a Tesco sajtóosztálya. A "bérlők" az üzletsoron található különféle kisebb boltokat – például virágárus, gyógyszertár, fotós bolt, stb. – jelentik.

Mi lesz a dolgozókkal?

Sáling Józseftől, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének elnökétől megtudtuk, hogy a jövő héten kedden elindulnak az egyeztetések az érintett alkalmazottakkal. Sáling az Origo érdeklődésére elmondta, hogy igyekeznek minden egyes dolgozónak állást találni: ez megvalósulhat az áruházlánc egy másik egységében, de akár másik céghez is kerülhetnek a munkavállalók.

Egyeztetnének a dolgozókkal Forrás: MTI/Beliczay László

A KASZ elnöke hangsúlyozta, a Tesco azt közölte velük, hogy nem lesznek további elbocsátások, így a vasárnapi boltzár kapcsán sem terveznek újabb leépítést. Sáling hozzátette, hogy a Tesco a munka törvénykönyvének szabályai szerint járt el.

Jöhet még változás

Úgy értesültünk, hogy „még lesznek működésbeli változások” a magyarországi Tesco háza táján. Erre a felvetésre a Tesco sajtóosztálya úgy reagált, hogy a mai bejelentésük kizárólag 13 bolt tervezett bezárására vonatkozik. „Időről időre minden vállalatnak felül kell vizsgálnia a működését; különösen igaz ez a kiskereskedelemre, amely a gazdaság egy folyamatosan változó területe. A jövőben is mindent elkövetünk azért, hogy magyarországi üzletágunk hosszú távon fenntartható legyen” – tették hozzá.

A magyarországi Tesco belső működésére rálátó forrásunk is megerősítette, hogy a legtöbb dolgozónak valószínűleg találnak helyet egy, a jelenlegi munkahelyéhez közeli üzletben. A hétfőn bejelentett boltbezárásokkal kapcsolatban elmondta, hogy összességében ez kevés ahhoz, hogy „kihúzza őket a csávából”. Szerinte 2017-ig még bezárhatnak néhány boltot.