A banktitok feloldása kell a Széchenyi Bank ügyfeleinek kártalanításához

Vágólapra másolva!
Ehhez személyesen kell nyilatkozniuk.
Vágólapra másolva!

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kéri a Széchenyi Bank biztosított betéteseit, hogy mielőbb személyesen menjenek el a bank fiókjába, mert a kártalanítások kifizetéséhez kezdeményezniük kell a számláikhoz fűződő banktitok feloldását. A felhatalmazás kitöltéséhez az ügyfelek személyes okmányaira is feltétlen szükség lesz.

A fele az államé

A kormány 2014. december 17-én úgy döntött, hogy a Széchenyi Kereskedelmi Bank biztosított betéteseinek kárait enyhíti, áll az NGM közleményében. A Széchenyi Bankban az állam érdekeltsége 49 százalék volt ezért a biztosított betétesek kárait ilyen mértékben igyekszik enyhíteni a kormány. Ez azt jelenti, hogy az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) által már kifizetett kártalanítási összegen felül a biztosított betétek esetében a még fennálló követelés 49 százalékát az állam az OBA közreműködésével fizeti ki a biztosított betét tulajdonosának.

A banktitkot fel kell oldani

Ehhez a biztosított betétek tulajdonosainak közreműködése kell, mert a számlákhoz fűződő banktitkot fel kell oldani, hogy az OBA a kifizetéshez szükséges adatok birtokában a további lépéseket megtehesse.