Menekülnek az olajtól a befektetők

tűz hangulat tőzsde befektetés kockázat
Vágólapra másolva!
Már megint teljesen padlót fogott az olaj árfolyama, az elmúlt hónapok mélyrepülése pedig így folytatódik. A WTI már lassan 44, a Brent pedig 45 dollár alá csúszik. Hol vannak már a 100 dollár feletti árfolyamok...
Vágólapra másolva!

Hercegek és elemzők

Ebben főleg a Goldman Sachs-nek van a legnagyobb szerepe, mármint nem az esésben, hanem annak felgyorsulásában. Az elemzők ugyanis az első negyedévre várt prognózisukat jelentősen csökkentették, a korábbi 63,75 dolláros árfolyam helyett csak 47,15 dollárt várnak a jelenlegi negyedévre. 2016-ra szintén nagyobb a pesszimizmus, 80 dollár helyett ugyanis csak 65 dollárig emelkedhet az árfolyam.

Nem a Goldman volt persze az egyetlen, aki pesszimizmusáról árulkodott a jelenlegi helyzetet illetően. A Société Générale, és a Citibank is kedvezőtlenebb előrejelzéseket publikáltak, így általánosan elmondható, az elmúlt napokban látványosan nőtt a pesszimizmus a hivatalos szakértők körében.

A Goldman Sachs pesszimizmusa mellett a szaúdi herceg, és egyben milliárdos üzletember, Prince Alwaleed bin Talal kijelentése sem segített, aki szerint már sohasem lesz 100 dollár az olaj árfolyama. Mondani sem kell, hogy az OPEC-en belül meghatározó erővel bíró szaúdiak véleménye kulcsfontosságú az olajpiac szempontjából.

Van még mire figyelni

Nem meglepő, hogy a mérvadó elemzők, politikusok nyilatkozatai és jelentései után a befektetők is adni kezdték az olajat, ami így már a WTI esetében 44 dollár, míg a Brentnél 45 dollár közelébe süllyedt vissza. Az elmúlt hónapokban látott esés pedig így egyre inkább csak fokozódik, és igen messze vannak már a 100 dollár feletti árfolyamok. Nem úgy tűnik, hogy pár héten belül ismét itt mozog majd az olaj árfolyama.

Nem segített ma a vártnál jobb kínai import adat, aminek keretében az olajimport is rekordmagasságokban található. Ahogyan az sem segített, hogy korábban a Baker Hughes felmérése szerint a kitermelés elkezdett csökkenni az USA-ban, miután több kúton sem sikerült már a változó költségeket fedezni egy ilyen olajárfolyammal. Látható, hogy az elvileg emelkedés mellett szóló adatok sem segítettek igazán, ami azért jól mutatja a piaci hangulatot.

A következő napokban ezzel együtt fontos adatok érkeznek majd, ma az amerikai Energiaügyi Szövetség teszi közzé az olajpiacról szóló havi elemzését, holnap pedig az EIA a heti friss készletadatokat. Mindkét adat jelentősen befolyásolhatja majd a befektetői hangulatot.

30 dollár felé tart

Bár lehetetlen megjósolni, hol lehet az alja a nagy mélyrepülésnek, annyi viszont a technikai elemzés segítségével megállapítható, jelenleg nem nagyon védik fontosabb támaszok az árfolyamot. Azok ugyanis csak 32-37 dollár felé azonosíthatóak, melyek a 2008 és 2009 fordulóján látható mélypontokat jelentik.

Simán elképzelhető, hogy idáig, vagy akár a lélektanilag is fontos 30 dolláros szintig is eljut az árfolyam, már csak azért is, mert az indikátorok távolról sem mutatják fordulat jeleit. Sőt, az 50 napos mozgóátlag felülről metszette a 200 naposat, miközben az árfolyam ez alatt mozgott. Ezt a tőzsdei zsargon "Halálkeresztnek" nevezi, és a nevéből is kiderül, nem jó ómen. Nem lenne nagy meglepetés, ha rövidesen hármassal kezdődő árfolyamokat lehetne látni.

A WTI heti grafikonja Forrás: AmiBroker, Investor.hu

Lehetnek nyertesek is

Nem csak az olaj árfolyamának eséséből lehet persze profitálni (shortolással), számos cég van ugyanis, aki jól jár az olajár-eséssel. Tom Lee, a Fundstrat elemzője szerint ugyanis az erős dollár, és az olcsó olajár kedvezőnek számít a jelenlegi gazdasági környezetben, és számos exportőr számára lehetővé teszi, hogy olcsón vásároljon külföldi eszközöket a terjeszkedéshez. Főleg fogyasztási javakat gyártó vállalat, egészségügyi cégek, és a telekomszektorból kerülhetnek ki jó célpontok. Az ismertebb cégek közül a

  • Monster,
  • a Tyson Foods,
  • vagy éppen a GoPro

lehet jó célpont.