Juhász: Heim magával versenyzett

2015.01.16. 18:23

„Heim Péter saját magával versenyzett Rogán pályázatán” – írja Facebook-oldalán Juhász Péter a belvárosi ingatlanügyekkel kapcsolatban.

Az Együtt politikusa felidézi az önkormányzat korábbi közlését azzal kapcsolatban, hogy kiderült, „Heim Péter cége vásárolta meg a Dorottya utcai épületet a másik néggyel együtt”.

„Így 2010-ben szintén többfordulós, nyílt, nemzetközi pályázatot írt ki. Két pályázó jelentkezett, az egyik a Xanga Holding Kft., a másik a Praefinium-SIVAC-FIS CEE Opportunity Found I. volt. Ennek eredményeképpen vált a cég tulajdonosává a Praefinium-SIVAC-FIS.” – idézi az önkormányzatot az ellenzéki politikus, aki szerint azt nem tették hozzá, hogy mindkettőhöz köze van Heim Péternek, Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető, korábbi belvárosi polgármester „haverjának”.

Juhász szerint Heim magával versenyzettFotó: Szabó Gábor - Origo

Nem életszerű

A Praefinium-SIVAC-FIS CEE Opportunity Found I. vezető tisztségviselője, a versenytárs Xanga Holding Kft-t tulajdonló cégnek pedig felügyelőbizottsági tagja volt, írja Juhász hozzátéve: „Ezt nevezik ők versenynek.” Az önkormányzati bizottsági tisztségéről csütörtökön lemondott ellenzéki politikus szerint nem életszerű, hogy Rogán erről nem tudott. „Szerintem csak az képzelhető el, hogy összejátszott Heim Péterrel” – írta Juhász, aki korábban bűnszervezetben elkövetett, nagy vagyoni hátrányt okozó csalás miatt feljelentést is tett.