Vágólapra másolva!
Jelentős mínuszban van ma a kínai Shanghai Composite, ugyanakkor ez sem tudja elrontani a piaci hangulatot. Európában folytatódhatnak a pluszok, az olajárak pedig 50 dollár körül látszólag stabilizálódnak. Könnyen lehet, hogy már a csütörtöki EKB-ülésre várnak a befektetők.
Vágólapra másolva!
  • Óriási, 7,7 százalékos eséssel zárt ma a kínai Shanghai Composite tőzsdeindex, miután számos brókercég jelentős mínuszokba csúszott vissza. A kínai hatóságok még pénteken jelentették be, hogy több brókercég is jelentős büntetésekre készülhet a tőkeáttételes kereskedési szabályok megsértése miatt, ennek következtében pedig az egész pénzügyi szektor gyenge ma. Ezzel együtt az elmúlt hónapokban látott 60 százalékos emelkedésnek ez csak minimális korrekciója.
  • A nemzetközi piaci hangulatot ezzel együtt nem tépázták meg a kínai események, az európai határidős indexek 0,4-1,1 százalékos pluszban nyithatnak. Ezzel folytatódhat a pénteki jó teljesítmény, miután Európában 0,6-2,2, az amerikai piacokon pedig 1,1-1,3 százalékos emelkedések születtek. A DAX 10 167,77 ponttal új történelmi zárócsúcsot ütött, és áttörte a korábbi fontos szinteket, melyeket sem tavaly nyáron, sem decemberben nem sikerült tartósan megtennie.
  • Paritás közelében van az euró-frank árfolyam, miután az utóbbi órákban némileg gyengülést lehetett látni a svájci franknál. Az EURUSD közben változatlanul lefelé tart, továbbra is 1,16 alatt alakulnak a jegyzések. Az elmúlt hetekben látott mozgás alapján úgy tűnik, hogy jelentős esélyt adnak az elemzők a csütörtöki EKB-ülésen egy eszközvásárlási program bejelentésének, a monetáris politika lazításának. A forint ebben a környezetben 320 közelében jár az euróval, 276,5-nél a dollárral, és kicsivel 320 alatt svájci frankkal szemben.
  • 48,5-50,1 dollár közelében mozog ma reggel a WTI és a Brent árfolyama, ezzel valamelyest stabilizálódni látszik a helyzet az olajpiacon. Az előző héten még 44 dollárnál is járt az árfolyam, így a zuhanás látszólag megállt egy időre, ez pedig segítheti a befektetői optimizmus növekedését, illetve a globális deflációtól való félelem csökkenését. A főbb nyersanyagok közül a réz 2,6 dollárig jött vissza, míg az arany 1 275 dollár közelében mozog.
  • A magyar papírok közül az olajár mozgása a Mol számára is kedvező lehet, aminek árfolyama 10 720 forinton zárt pénteken, erre már közel 6 éve nem volt példa. Az olajipari vállalat az előző héten 7,8 százalékot veszített értékéből, ezzel pedig a szűkülő ék alsó száráig tért vissza.
  • Megsegíti frankhiteleseit Romániában az OTP, miután felajánlotta, hogy három hónapon keresztül 150 bázisponttal alacsonyabb lehet a törlesztő részletek kamata. A román kormány elsősorban a piacra bízza a frankhiteleseket a csütörtöki események következtében fellépő jelentős árfolyamváltozás kapcsán. Diósi László, az OTP Bank Románia vezérigazgatója az MTI-nek kiemelte, ezzel az árfolyamnövekedés többletterhének 90 százalékát magára vállalja a bank. Az OTP pénteken 3 554 forinton zárt, és az elmúlt alig egy hónapban közel 14 százalékot veszített piaci értékéből.
  • Akár csökkenhet is a bankadó mértéke, mondta el Varga Mihály a Napi Gazdaságnak. Főleg azért lehet erre szükség Varga szerint, hogy a hitelezés magasabb szintre kerüljön, ezáltal pedig a gazdaság növekedése is magasabb pályára álljon. Varga szerint 2018-ra továbbá a 10 százalék alatti SZJA, és 10 százalék körüli társasági adó sem kizárt.
  • Reálisan 2018 és 2020 között kerülhet abba a helyzetbe a magyar gazdaság, hogy az állam dönthessen arról, bevezeti-e az eurót, mondta el Rogán Antal a Magyar Hírlapnak. Rogán szerint nem cél az euró ráerőltetése a magyar gazdaságra, ugyanakkor a hátrányokat és az előnyöket is mérlegelni kell a közös fizetőeszközt illetően.
  • Megállapodott az FXCM és a Leucadia National Corp, aminek keretében a brókercég 300 millió dolláros forráshoz jut. Az FXCM saját tőkéje még a frank volatilitása miatt lett mínusz 225 millió dolláros. Ezzel a csomaggal ugyanakkor ismét megfelelnek majd a szabályozói tőkekövetelményeknek. A részvény pénteken már ki sem nyitott, de 85 százalék körüli mínuszokat mutattak a piacnyitás előtt jegyzések.
  • 10 milliárd dolláros többletköltség merült fel a negyedik negyedévben az AT&T-nél, derült ki a cég bejelentéséből. Főleg a nyugdíjakkal kapcsolatosak ezek a tételek, melyek majd a negyedik negyedéves eredményeket ronthatják. A részvény pénteken piaczárás után 1,5 százalékos mínuszba csúszott vissza
  • Ma ugyanakkor nem lesz kereskedés az amerikai piacokon, miután Martin Luther King napja miatt zárva tartanak a tőzsdék. A forgalom így akár alacsonyabb is lehet ma Európában.