Segítünk a lengyeleknek kivezetni a devizahiteleket

Vágólapra másolva!
Megmutatjuk nekik, hogyan kell csinálni.
Vágólapra másolva!

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) elküldi a devizaalapú jelzáloghitelek forintosításáról és a fair bankokról szóló törvényt tájékoztatás céljából a devizaalapú hitelek problémájának megoldására törekvő horvát és lengyel kormánynak, mondta Orbán Gábor, az NGM adó- és pénzügyekért felelős államtitkára. Ahogy az Origo megírta, a horvát és a lengyel pénzügyminisztérium képviselői is meg akarják ismerni a lakossági devizahitelek kivezetéséért tett magyar kormányzati lépéseket. A két ország információkérésén felül az Európai Központi Bank is figyelemmel kíséri a magyar módszert.

A forint miért gyengül?

"A gazdasági trendek nem indokolják a forint év vége felé tapasztalt gyengülését" - mondta Orbán Gábor. A gyengülésnek sem a mértéke, sem pedig az üteme nem ad okot aggodalomra, tette hozzá. A magyar gazdaság erős növekedési ütemet mutat, és számottevően csökkent a sérülékenysége. A magyar gazdaság erős fundamentumai stabil forintárfolyam mellett szólnak, és nem indokolják az euróval szemben az utóbbi időkben bekövetkezett gyengülését, hangsúlyozta a politikus.