Orbán: Egymillió magyar életét befolyásolják a német cégek

2015.01.20. 13:38

Megkezdték a CLA Shooting Brake gyártását a kecskeméti Mercedes gyárban, ahol tavaly 150 ezer autó készült.

A CLA után az új CLA Shooting Brake a második olyan modell, ami kizárólag Kecskeméten készül, mondta Markus Schäfer termelésért és beszerzésért felelős igazgató.

Orbán: Fontosak a német cégek

Magyarországon hatezer teljesen, vagy részben német tőkével alapított vállalat működik, amelyek több mint egymillió magyar ember életét befolyásolják, mondta Orbán Viktor miniszterelnök az új Mercedes-Benz CLA Shooting Brake szériagyártásának megkezdése alkalmából tartott ünnepségen. "Ezek a vállalatok több mint 300 ezer munkavállalót foglalkoztatnak, ami 300 ezer magyar család kenyerét jelenti" - tette hozzá.

Hátha venni is tudunk majd

A gazdasági válságot követően "végső soron a Mercedes adta meg nekünk, magyaroknak a lehetőséget" arra, hogy Magyarország visszakerüljön Európa gazdasági térképére, véli a miniszterelnök. Orbán Viktor reményét fejezte ki, hogy hamarosan a magyarok nem csak gyártani, hanem vásárolni is tudják a Mercedes-Benz személygépkocsikat.

Több mint 180 országba

Kecskemétről több mint 180 országba exportálnak Mercedest - mondta Thomas Geier gyárigazgató. A márka az elmúlt évben 12,9 százalékkal növelte eladásait, 1,6 millió járművet szállított le vevőinek.

Ez a második olyan modell, ami kizárólag Magyarországon készülFotó: Polyák Attila - Origo

Egymilliárd eurót költöttek rá    

A gyár beruházásainak összege ma már eléri az egymilliárd eurót. Felépítése 800 millió euróba került, ezt követően a vállalat folyamatosan fejlesztette a telephelyet, az elmúlt évben mindenekelőtt a CLA Shooting Brake termelési előkészületeivel. A gyártás megkezdésekor 17 magyar beszállítóval álltak kapcsolatban, ma már a számuk 32-re emelkedett.

A kecskeméti gyárat fontosnak tartja a MercedesFotó: Polyák Attila - Origo

90 millió euró hitel

A gyár jövőjéről szólva Thomas Geier fontosnak nevezte, hogy a kompakt autók családja fejlődni fog, amelyben Kecskemétnek is kiemelkedő szerepe lesz. Elhangzott az is, hogy a kormányzattal történő jó együttműködés példája a több mint 90 millió eurós, kedvező kamatozású, exporttámogatási hitel, amelyet a vállalat a kecskeméti gyár jövőbeli további beruházásainak finanszírozására fordít majd. Thomas Geier hozzátette, hogy további, "EU konform szubvenciókról" tárgyalnak a kormánnyal.

2012-ben indult a gyártás

A Mercedes 2008 nyarán jelentette be, hogy gyárat épít Kecskeméten. Az alapkőletételig 2009 októberéig kellett várni, a termelési tesztek 2011 júliusában indultak. Az üzem a B-osztály gyártásával indult 2012 márciusában, az első itt készült autót egy hónapra rá szállították ki. 2012-ben több mint 40 ezer B-osztályú autó készült a gyárban, 2013-ban 100 ezer B és CLA-osztályú, 2014-ben pedig már 150 ezer.

A CLA termelési tesztjeit 2012 júliusában kezdték meg, a modellt végül 2013 áprilisában vezették piacra.

Elmaradt bővítés

A százezredik autó 2013 júniusában készült el, a 250 ezredik pedig tavaly szeptemberben. A gyár éves kapacitása jelenleg évi 150 ezer darab. 2013-ban még arról volt szó, hogy 2014-ben bővítik az üzemet, amivel duplájára, évi 300 ezerre növelték volna a kapacitást. A bővítés azonban elmaradt.

A régió legnagyobbja

A gyártás mintegy ezer munkással indult meg. 2012 decemberében már 3 ezren dolgoztak az üzemben, tavaly pedig már 4 ezren. A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary a dél-alföldi régió legnagyobb árbevételű vállalkozása.