Csökkenniük kellene az áraknak, nyomoz az NGM

varga mihály rendkívüli kormányszóvivői sajtótájékoztató 2014.12.04
Vágólapra másolva!
Vizsgálja az árakat a Nemzetgazdasági Minisztérium, mert az áraknak esniük kellene, miután a benzin is egyre olcsóbb. 
Vágólapra másolva!

A minisztérium közleményében azt írja, hogy az üzemanyag – mint meghatározó költség-elem – árának csökkenése több termék és szolgáltatás árában is csökkenést kellene, hogy eredményezzen. Ha 2015-ben tartósan alacsony marad a kőolaj ára a nemzetközi piacokon, akkor az éves infláció a minisztérium által korábban hivatalosan előre jelzett 1,8 százaléknál is kisebb lehet. Tavaly az év egészében -0,2 százalék volt az infláció mértéke.

Megnézik az árakat Fotó: Bielik István - Origo