Tízmilliárdot buktak a frankkal spekuláló magyarok

Vágólapra másolva!
A világon mindenhol próbáltak spekulálni a frank árfolyamával, de ezzel akár nagyobb vagyonokat is el lehetett veszíteni a svájci jegybank múlt heti bejelentése utáni percekben. Itthon kevesen voltak, akik igazán nagyot buktak a frank múlt heti erősödésén. 
Vágólapra másolva!

A Magyar Nemzeti Bank a svájci jegybank döntése után már a múlt héten adatokat kért be a hazai felügyelt befektetési vállalkozásoktól és befektetési alapkezelőktől arról, hogy az árfolyamváltozás miképp hatott a devizakereskedelemmel foglalkozó ügyfeleikre és a befektetési alapokra.

Az MNB legalább a 10 milliárd forintos veszteségről tud, ennek döntő hányadát néhány száz befektető szenvedte el. A befektetési alapkezelők piacán az alapok alig 2 százalékát befolyásolták jelentősebben a piaci zavarok. 2015. január 15-én összesen 10 darab befektetési alap szenvedett el 5 százalékot meghaladó mértékű nettóeszközérték-csökkenést 24 milliárd forint értékben, melyek mindegyike abszolút hozamú alap kategóriába tartozik. A legnagyobb nettóeszközérték-csökkenés mértéke 18,83 százalék volt. E 10 alap veszteségének mértéke a teljes hazai befektetési alap szektorban kezelt vagyon mintegy 0,5 százalékát teszi ki.

Gyorsan elszállt a frank árfolyama a svájci jegybank bejelentése után Fotó: Bielik István - Origo

Az MNB adatai alapján a felügyelt intézményeknél az ügyfélkövetelések fedezete maradéktalanul rendelkezésre áll, amelynek folyamatos teljesülésére a jegybank kiemelt figyelmet fordít, és azt folyamatosan ellenőrzi.