Felmentették az ajkai MSZP-s polgármestert

2015.01.23. 14:41

Minden vádpont alól felmentette a bíróság Schwartz Béla ajkai polgármestert (MSZP), aki ellen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és zsarolás miatt indult eljárás 2013 tavaszán.

A Veszprémi Járásbíróság az ítéletet úgy indokolta, hogy nem állapítató meg hűtlen kezelés és zsarolás sem a vádlott tevékenysége kapcsán.

Focicsapat kisegítése volt a vád

Schwartz Bélát azzal vádolták, hogy az ajkai futballklub licenckérelmét a Magyar Labdarúgó Szövetség 2008-ban egy vissza nem fizetett tartozás miatt a bajnokság következő idényére nem fogadta volna, ezért a polgármester közpénzből fizette a csapata tartozását. Az ügyben a polgármesteri hivatal egyik dolgozóját, valamint egy építőipari cég munkatársát bűnsegédlettel gyanúsították. A vád szerint ugyanis az ajkai önkormányzat az építőipari céggel egy korábban már elvégzett és kifizetett beruházásra fiktív vállalkozási szerződést kötött, amelynek alapján a tényleges munkavégzés nélkül leszámlázott vállalkozói díjat - 10,7 millió forintot - a gazdasági társaság, majd onnan a futballklub számlájára utalták át - áll a vádiratban.

Ellentmondásos vallomás

Az ügyészség szerint a sportegyesület számlájára utalt pénzből a kölcsön egy részét visszafizették, de az építőipari vállalkozás a teljes összegre igényt tartott. A polgármestert itt gyanúsították zsarolással, mivel állítólag megfenyegette a céget, hogy ha a követelését továbbra is fenntartja, a városban nem kap munkát, illetve az önkormányzatnak már elvégzett munka díját sem fizetik ki. Az ügyben a másodrendű vádlottakat szintén felmentették.

Nem érte kár a várost

A bíróság megállapította azonban, hogy Ajka városát vagyoni hátrány nem érte, valamint, hogy a zsarolási ügy sértettje ellentmondásos vallomást tett, így arra nem lehet alapozni.

Schwartz Béla ellen az elmúlt öt évben 21 eljárást folyt, amelyek nagy része bűncselekmény hiányában lezárult. Schwartz mindezt egy politikai lejárató kampány részének tekinti, és megemlítette, hogy az összes közül ez az ügy volt a legsúlyosabb.