Az OPEC főtitkára szerint 200 dollárra emelkedhet vissza az olajár, ha a termelők nem kezdenek újabb beruházásokba a nyersanyag alacsony árfolyama miatt. Úgy véli ugyanis, hogy a fejlesztések elmulasztásának következtében jelentősen visszaeshet a kitermelt olaj mennyisége, és így az olajár az egekbe szökhet. Ezzel szöges ellentétben viszont áll a Goldman Sachs elnökének jóslata, miszerint az olajár egészen 30 dolláros hordónkénti árig fog visszazuhanni.

Az OPEC főtitkára, Abdalla El-Badri 200 dolláros hordónkénti olajárat lát reálisnak hétfőn tett nyilatkozata szerint. Bár a főtitkár nem mondott időtávot, szerinte az emelkedés oka az lesz, hogy ha az alacsony árak miatt az olajtermelők visszafogják a beruházásokat, a jövőben jelentősen meg fog csappanni a kitermelt olaj mennyisége.

Ez pedig egy teljesen hihető jövőkép a Nemzetközi Energiaügynökség szerint is, amely úgy számolt, hogy az olajtermelők idén 100 milliárd dollárral költenek kevesebbet beruházásokra a tavalyihoz képest. Ez pedig 15 százalékos visszaesést jelent. A szervezet vezető közgazdásza szerint ez alapján egyértelmű, hogy a 45 dollár körüli hordónkénti ár csak egy időszakos jelenség.

Ugyanígy gondolja ezt Ole Sloth Hansen, a Saxo Bank elemzője is, aki szerint a beruházások hiánya valóban oda vezethet, hogy néhány éven belül jelentősen megcsappan a kinyert olaj mennyisége. Ugyanakkor a 200 dolláros árat ő nem tartja valószínűnek, mivel szerinte 100 dolláros hordónkénti árfolyam körül visszatérnek a piacra a palaolaj termelők, ez pedig újra olyan mértékben növeli meg a kínálatot, hogy az megakadályozza, hogy az árak magasabbra szökjenek.

Az OPEC főtitkár ugyanakkor más lényeges dolgokat is elárult hétfőn. Bejelentette, hogy tárgyalásokba kezdenek a nem-OPEC tagországokkal az olajpiac egyensúlyának helyreállításáról. Számítások szerint ugyanis jelenleg napi 1,5 millió hordónyi túltermelés van az olaj piacán, az OPEC pedig késznek tűnik arra, hogy a 12 tagú szervezeten kívüli országokkal tárgyaljon a túltermelés visszafogásáról. El-Badri is úgy véli tehát, hogy a piaci egyensúlyt a kínálat visszafogásával és nem a kereslet növelésével lehet majd helyrebillenteni.

Az olajtermelés folyamatos visszafogásának is vannak már jól látható jelei. Ezt mutatja például, hogy az Egyesült Államokban két éve nem látott szint alá csökkent az üzemelő olajfúrótornyok száma. Az amerikai olajvállalatok a múlt héten például 49 fúrótornyot állítottak le, ami azt jelenti, hogy már 7 hete folyamatos csökkenés figyelhető meg ebben a tekintetben.

Elemzők szerint azonban már nem csak az eddig leghangsúlyosabban kiemelt palaolaj termelők vannak bajban. A londoni Enregy Aspects elemzője ugyanis úgy nyilatkozott a The New York Timesnak, hogy a jelenlegi olajárak már egyik OPEC-en kívüli olajtermelőnek sem fenntartható. A Goldman Sachs elnöke, Gary Cohn viszont még a jelenlegi 45 dollár körülinél is lényegesen alacsonyabb, 30 dolláros olajárat lát valószínűnek.

WTI napi grafikonForrás: AmiBroker, Investor.hu