Államosítaná a liftek ellenőrzését az NGM

kone ultrarope kábel lift
Egy irodaházban általában a felvonó működik biztonságosan a legtovább
Vágólapra másolva!
A rezsicsökkentés szempontjaiból kiindulva az NGM államosítaná a felvonók éves ellenőrzését és karbantartását. Egy 2014-es kormányrendelet miatt több ezer liftet kell felújítani vagy cserélni 2020-ig.
Vágólapra másolva!

"A rezsicsökkentés szempontjaiból kiindulva azt fogjuk javasolni a kormánynak, hogy a felvonók éves rendes ellenőrzésének és karbantartásának ügyeit a jövőben ne profitorientált cégek végezzék, hanem állami non-profit vállalkozások, mert ez lényegesen olcsóbb lesz az embereknek" - mondta Glattfelder Béla, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára az RTL Klub és a TV2 híradójának.

Szigorított előírások

Egy 2014-ben módosított kormányrendelet szerint a ma üzemelő liftek közül több ezret teljesen fel kell újítani vagy le kell cserélni 2020-ig a megszigorított biztonságtechnikai előírások miatt, írta január 27-ei számában a Népszabadság. A Magyar Felvonószövetség elnöke, Apatini Kornél a lapnak elmondta: azokat a lifteket, amiket húsz évnél régebben építettek be vagy újítottak fel teljesen, 2020-ban szabványossági felülvizsgálatnak kell alávetni. A felvonóknak az akkor (tehát öt év múlva) érvényes biztonságtechnikai előírásoknak kell megfelelniük. A szakember szerint az érintett körbe tartozó liftek többsége ennek szinte biztosan nem felel meg, annál is inkább, mert a 2020-ban érvényes, 2018-tól életbe lépő szabályok még a maiaknál is szigorúbbak lesznek.

A rezsicsökkentés szempontjainak megfelelően a liftek ellenőrzését is államosítanák Forrás: KONE

Attól még lehet biztonságos

Az országban lévő mintegy 37 ezer felvonó harmadát 1990 előtt helyezték üzembe, a szakember szerint a "százéves" bérházak és a legidősebb panelházak liftjei lesznek a legkritikusabb helyzetben. Egy új lift beépítése öt-tízmillió forintba kerül, egy régi teljes felújítása, korszerűsítése pedig ennek az összegnek a 20-25 százalékába. A szakember szerint attól még lehet biztonságos egy lift, hogy nem felel majd meg a 2018-as szabványoknak, éppen ezért már kezdeményezték a rendelet módosítását: azt javasolták, legyen elegendő a ma érvényben lévő szabvány.