Bőven van még szufla a raktározásban

A válság előtt szebb napokat látott Csiki Bege Plaza békásmegyeri épületéből raktár és bevásárlóközpont lesz
Vágólapra másolva!
Amerikában 52 ezer sajátraktár üzemel, itthon még az egész műfaj gyermekcipőben jár. A hazai piacvezetőnek 15 ezer négyzetméternyi területe van, ám a piac bő kétharmada egyelőre kiaknázatlan.
Vágólapra másolva!

Szakértői becslések szerint Magyarországon hozzávetőlegesen 50 ezer négyzetméternyi sajátraktárra lehet igény, ami a most bérelhető terület nagyságát figyelembe véve azt jelenti, hogy az iparágban bőven van még növekedési potenciál.

Három raktárhelység, ezer ügyfél

A most piacvezető Self Store Budapest jelenleg három raktárhelységet üzemeltet összesen 15 ezer négyzetméter területen, és mintegy ezer ügyfelet szolgál ki.

Természetesen felesleges ahhoz viszonyítani, hogy az Egyesült Államokban ugyanez a szektor évente 24 milliárd dollárnyi bevételt termel, ott ugyanis 52 ezer raktárban mintegy 210 millió négyzetméternyi terület áll az ügyfelek rendelkezésére. A hat évvel ezelőtti induláshoz képest azonban - amikor gyakorlatilag egy teljesen új piacot kellett megteremteniük - kimondottan jó irányban fejlődnek a dolgok - mondja Ablonczy Márk, a Self Store Budapest ügyvezető igazgatója.

Dinamikus növekedés

„Úgy gondolom, hogy az elkövetkező 5-10 évben folytatni tudjuk a dinamikus növekedést.”- mondja a Ablonczy, hozzátéve, hogy öt éven belül duplázni szeretnék mind az ügyfél-, mind pedig a raktárszámukat.

A cég raktárainak kihasználtsága rendre 90 százalék fölött van, a társaság bérbeadásból származó bevétele pedig tavaly meghaladta a nettó 200 millió forintot. Ezt az árbevételt a többi mutatóhoz hasonlóan öt éven belül duplázni, tíz éven belül pedig triplázni szeretnék.

Családi vállalkozás

Érdekesség, hogy a Self Store családi vállalkozásként működik: az ügyvezető igazgató szülei a befektetők, míg unokatestvére az értékesítési igazgató.

A bővülés következő lépéseként a cég tavasszal nyitja meg negyedik telephelyét a kalandos múltú, békásmegyeri Csiki-Bege Plaza épületében. A 17 ezer négyzetméteres ingatlan azonban nem kizárólag raktárként üzemel majd, hanem sajátos kombinációja lesz a raktárépületnek és a bevásárlóközpontnak.

A válság előtt szebb napokat látott Csiki Bege Plaza békásmegyeri épületéből raktár és bevásárlóközpont lesz

Az épület nagyobbik része ugyanis a tervek szerint bevásárló- és szolgáltatóközpontként az utóbbi funkciót látja majd el, míg a sajátraktárakat az alapterület 30-40 százalékán alakítják majd ki.