Ha már netezünk, szinte biztos, hogy vásárolunk is

a kézírás háttérbe szorulása, illusztráció
This photo taken on January 7, 2010 shows a woman typing on the keyboard of her laptop computer in Beijing. China declared its Internet "open" on January 14 but defended censorship that has prompted Web giant Goo
A weboldalon is van aktualitás, de a lényeg a márkaépítés és az ügyfélszerzés
Vágólapra másolva!
Míg 2010-ben csak minden második netező vásárolt is online, ez az arány tavaly 80 sázzalékra emelkedett, derült ki a KutatóCentrum legfrissebb E-Shopping Reportjából. Az e-kereskedelmet kihasználók 90 százaléka terméket vett – általában könyvet, filmet, zenét, elektronikus és számítástechnikai cikket, ruhát –, harmaduk szolgáltatást – szállásfoglalást vagy színház-, esetleg mozijegyet –, negyedük kupont tett a virtuális kosárba.
Vágólapra másolva!

Hogyan fizetünk?

A vásárlók nehezen szakadnak el a készpénzes fizetéstől (52 százalék) és az átutalástól (48 százalék), de azért egyre népszerűbb a bankkártyás fizetés: a 2013-as 37 százalékkal szemben 2014-ben már 42 százalékra ugrott azoknak az aránya, akik legalább egy alkalommal így rendezték a számlájukat. Bár a bankkártya elfogadottsága még mindig magasabb a hagyományos vásárlások során – az ilyen üzletek esetén a megkérdezettek 80 százaléka tartja elfogadhatónak ezt a fizetési módot –, elvben már az internetes vásárlás alkalmával is a netezők több mint fele fizetne kártyával. Györfi Anna, a KutatóCentrum kutatási projekt menedzsere megjegyezte, hogy többen szeretnének kártyával fizetni, mint akik végül ezzel fejezik be a vásárlást – tehát a webáruházakon is múlik az eredmény, gyakran ők maguk szabnak gátat a bankkártyahasználatnak, ha ahelyett csak az utánvétet vagy a banki utalást lehet választani az oldalon. Hozzátette, hogy a kártyás fizetéssel ma leggyakrabban a férfiak, a 18-29 korcsoport és a budapestiek élnek.

Sokszor maguk a webáruházak nem kínálják fel a kártyás fizetés lehetőségét Forrás: AFP/Frederic J. Brown

Nem szívesen megyünk el a csomagért

A szállítási módok között a legnépszerűbb a házhozszállítás (az online termékvásárlók 87 százaléka vette át otthonában a választott terméket), a megkérdezettek egyharmada említette a fix átvételi pontokat, míg az üzletben történő átvételt mindössze 28 százalék – elsősorban a fővárosiak – választották.

Ha nő a bizalom, bővül a piac

Míg 100 csakis hagyományosan vásároló lakosból 42 nyilatkozta azt, hogy azért nem vesz semmit a neten, mert még sosem volt erre szüksége, 41-nek hiányzott volna, hogy személyesen próbálja ki az árut, de körülbelül a harmaduk még mindig a bizalmatlanságra hivatkozik. A webáruház-látogatók kétharmada félbehagyta a vásárlást, holott tett már terméket a kosarába, 35 százalékuk azért, mert végül sokallta a szállítási díjat. Györfi Anna szerint ez akkor tud megváltozni, ha a webáruházak jobban figyelembe vesznek olyan szempontokat, mint a fizetési mód, a szállítási időtartam, a készlethiány, illetve az átvételi lehetőség.