A kkv-szektor aranybánya tetején ül, és nem tud róla

networking, kapcsolat, kapcsolati háló
Aki a kapcsolati hálóba fektet energiát, hatványozottan kapja vissza
Vágólapra másolva!
A kapcsolatépítés és a megosztásos gazdaság csodákat művelhetne a kkv-k körében. A sharing economy divatszó, pedig a nagyvállalatok állítólag már húsz évvel ezelőtt éltek a gyakorlattal. Most itt az ideje, hogy a kisebbek is elsajátítsák, mert hatványozottan megéri.
Vágólapra másolva!

Egyáltalán mi az a networking?

Varga István, a Business Contact Community nevű üzleti hálóval foglalkozó cég alapítója a saját bevallása szerint erre az egyszerűnek tűnő kérdésre három évvel ezelőtt még nem tudott válaszolni. A II. Magyar Marketing Fesztiválon azonban úgy foglalja össze, a networking nem más, mint az a képességünk, amellyel a kapcsolatrendszerünket – barátok, ügyfelek, partnerek, rokonok – aktivizálni tudjuk a saját céljaink érdekében.

Varga István úgy véli, az egyik leghatékonyabb marketingeszköz az ember maga, de ehhez a megosztás trendjét kell meglovagolni. A magyar kkv piac, a cégvezetők azonban egyelőre egyáltalán nem használják ki, hogy aranybányán ülnek.

Aki a kapcsolati hálóba fektet energiát, hatványozottan kapja vissza Forrás: Google

Új trend-e a sharing economy?

Pedig rengetegen hallottak már az Oszkárról, a kanapészörf lehetőségéről, a lakásmegosztásról. A sharing economyról az Üzletrész is többször írt, Varga István szerint most már kijelenthetjük, becsordogált a köztudatba. Sőt állítása szerint a 90-es évek óta használatos. De ha így van, tavalyig miért nem hallottunk róla?

A szakember szerint azért, mert aki ezt alkalmazza, minden piacon nyerni fog, ezért kvázi kisajátították a multik és a nagyvállalatok. Korábban a marketing éppen azt sulykolta, költs, hogy birtokolhass minél többet. De ez végleg lejárt lemez, ma a költs kevesebbet, használj többet elve a menő. Itt az ideje, hogy mikrovállalkozástól közepes vállalatokig a szektor is beleálljon. Mert ennek az üzenete a költs kevesebbet, keress többet, csinálj nagyobb profitot.

Több bizalmat a szektoron belül

Az üzleti kapcsolatok, a piaci aktivitás, a portfolió, az együttműködés, az erőforrások összességét Varga István üzleti energiának nevezi. „Ez határozza meg, jelen pillanatban hol áll a vállalkozásod, mert az energia vitte oda. Ha növeled, nő a vállalkozásod is” – magyarázza. Itt játszik szerepet a kapcsolatépítés, az, hogy mit tudunk a hálóval kezdeni.

A vállalkozó olyan ember, aki fejlődni akar. Ez hatással van a világra. Embereket foglalkoztat, irányt ad, munkát és eszközt biztosít ahhoz, hogy eltartsák a családjukat. Ezért nagyon nem mindegy, hogy bánik az ember az üzleti energiáival. A BCC ügyvezetője szerint a magyar kkv piacról hiányzik a vibrálás, a közös hullámhossz, húzódozunk a valódi kapcsolattól, csak a saját önző dolgainkkal foglalkozunk, ezért vagyunk áldozatai a nagyvállalatoknak.

Hiperűrsebesség, hiperűrugrás

Ezen tud fordítani a megosztás trendje. Aki hajlandó megosztani az üzleti energiáját, a kapcsolati hálóján belül visszakapja másoktól, méghozzá hatványozott mennyiségben. „Egyetlen üzleti kapcsolattal dimenziókat ugorhat a vállalkozásod” – mondja Varga István. Ehhez az első lépés, hogy vegyük fel a kooperatív szemüveget, nézzük meg, ki az körülöttünk, akivel érdemes együttműködni. Második lépésben tanuljuk meg, hogyan kell. Az együttműködés és kapcsolatépítés nagyon nem egyenlő az értékesítéssel. Az „úgy adsz el, hogy nem adsz el” készsége viszont elsajátítható.

A harmadik lépés egyfajta elköteleződés, amikor a rendszeres és eredményes találkozások hosszú távú együttműködést építenek. A nyitott, együttműködő vállalkozások valamit közösen akarnak létrehozni, összeadott üzleti energiájukkal érik el a céljaikat. Hiperűrugrással.

Végül a negyedik szempont: tartsuk észben, hogy egy kapcsolati hálóba csatlakozni még nem automatikus jegy a sikerhez. Nem a fitneszbérlet tesz sportossá. Aktívan kell részt venni a közös munkában. Az előadó ezzel búcsúzott a közönségtől: „Kapcsoljatok hiperűrsebességre, használjátok a megosztást!”

A Magyar Marketingfesztivál kiemelt támogatója az Üzletrész Direkt. A fesztiválról bővebben ebben és ebben a cikkünkben olvashat.