Vágólapra másolva!
24 EU-tagországban csökkent a munkanélküliség tavaly. A foglalkoztatottság továbbra is Németországban a legmagasabb, Görögországban pedig a legalacsonyabb.
Vágólapra másolva!

Tíz százalék alá csökkent az EU-n belüli munkanélküliség az Eurostat adatai szerint. Tavaly év végén az EU egészében 9,9 százalék volt a munkanélküliek aránya, szemben az egy évvel korábbi 10,6 százalékkal. 2014 novemberéhez képest mind az eurózónában, mind az EU 28 tagállamában 0,1 százalékkal csökkent az állástalanok aránya.

Németország is jobban teljesít

Az Eurostat becslése szerint az EU-ban decemberben 24,056 millióan voltak állás nélkül, ebből 18,129 millióan az euróövezetben. A legalacsonyabb decemberben Németországban (4,8 százalék) és Ausztriában (4,9 százalék) volt a munkanélküliség, míg a legmagasabb Görögországban (25,8 százalék) és Spanyolországban (23,7 százalék).

Az elmúlt évben szinte mindenhol, 24 tagországban csökkent a munkanélküliség. Három államban, Finnországban, Olaszországban és Franciaországban nőtt, Belgiumban pedig nem változott az állástalanok száma.

Közmunka húzza fel az adatokat

A foglalkoztatási adatok a legjobban Észtországban javultak, ahol tavaly novemberhez képest 2014 novemberéig 9,9 százalékról 6,6 százalékra mérséklődött a munkanélküliség. Őket követi Bulgária, Görögország és Magyarország, ahol 12,8 százalékról 10,8 százalékra, 27,8 százalékról 25,8 százalékra, illetve 9,3 százalékról 7,3 százalékra csökkent a munkanélküliek aránya.

A KSH szerdán közzétett jelentése szerint Magyarországon a munkanélküliek száma 80 ezerrel csökkent az elmúlt negyedévben, így jelenleg 319 ezren nem vállalnak közmunkát sem. Ha a közmunkásokat nem számoljuk a foglalkoztatatottak közé, a munkanélküliségi ráta 11 százalék körül lenne.

Spanyolországban a fiatalok többségének nincs munkája

Az EU 28 tagállamában a 25 év alattiak körében igen magas, 21,4 százalék, az euróövezetben pedig 23,0 százalék volt az állástalanok aránya decemberben, ami előrelépés a tavalyihoz képest, ekkor még 23,1 százalékos, illetve 23,9 százalékos rátát regisztráltak. A 25 év alattiak helyzete Spanyolországban volt a legrosszabb, ahol 51,4 százalékos volt a munkanélküliség a korosztályban, illetve Görögországban (50,6 százalék), Horvátországban (44,8 százalék) és Olaszországban (42 százalék).

Magyarországon a 25 éven aluliak körében novemberben 18,9 százalék volt a munkanélküliségi ráta a tavaly decemberi 23,5 százalékkal szemben.