Semmi sem foghat ki a környezetbarát technológiákon

Vágólapra másolva!
Az olajár több mint felére esett vissza tavaly június óta, és a helyzet nagyon hasonlít az öt évvel ezelőtt történt olajáresésre. Akkor 140 dollár körüli árfolyamról 35 dollárra zuhant az árfolyam kevesebb, mint fél év leforgása alatt. Egy jelentős különbség azonban van: akkor mindenki a megújuló energiára épülő vállalatok miatt aggódott, ma viszont ez már keveseknek jut eszébe.
Vágólapra másolva!

Bár az elmúlt napokban emelkedni kezdett az olajár, még mindig hatalmas esésben van a félévvel ezelőtti, 100 dollár körüli szintekhez képest. A jelenlegi 50 dollár körüli szintek mellett azonban most már jóval kevesebben aggódnak a megújuló energiaforrásokra épülő vállalatok miatt, mint a 2008-as, hasonló mértékű olajárzuhanás idején.

Az 6 évvel ezelőtti olajáresés 2008 júliusa és decembere során folyt a gazdasági világválság hatására. Akkor a zuhanás a mostaninál is drasztikusabb volt, hiszen a WTI hordónkénti árfolyama 145 dollárról 35 dollárig esett vissza, ami azt jelenti, hogy a fekete arany árfolyama 76 százalékát veszítette el 5 hónap leforgása alatt.

WTI napi árfolyam (dollár/hordó) Forrás: AmiBroker, Investor.hu

Nem versengenek

De miért is nem kell aggódniuk a megújuló energiaforrásokra épülő vállalatoknak? Az első és legfontosabb érv, hogy a megújuló energiaforrások (leginkább a napenergia) segítségével elektromos áramot állítanak elő, az olajat pedig többségében üzemanyaggyártásra használják. A napenergia tehát sokkal inkább verseng a szénnel, a földgázzal, illetve a vízi és nukleáris energiatermeléssel, mint az olajjal. Ennek következtében pedig az olcsó olaj nem jelent komoly alternatívát a napenergiát hasznosító technológiák a kiváltására.

A megújuló és a fosszilis energiaforrásokkal kapcsolatos egyik fontos összefüggést fedett fel a Bernstein Research. Ebben a különböző forrásokból származó energia előállítási költségét vizsgálták az 1940-es évektől napjainkig, és rámutattak, hogy bár a napenergia hasznosítása csak az utóbbi években jelent meg, mégis hatalmas zuhanás figyelhető meg az előállítási költségében.

Különböző forrásokból származó energia előállítási költsége Forrás: EIA, CIA, World Bank, Bernstein alaysis, Investor.hu

A napenergia előállítási költségének zuhanása annak köszönhető, hogy ez nem egy nyersanyag, hanem egy technológia. A technológia hatékonysága pedig napról napra fejlődik, ennek következtében pedig az ára is folyamatosan csökkenni tud. Ez az oka annak, hogy a napenergia nagyon rövid időn belül az energiapiac legfontosabb szereplőjévé válhat.

Az elektromos autókat sem befolyásolja

Az olajár zuhanásának a környezetbarát technológiával működő elektromos autók piacára sincs hatása. Mi sem mutatná ezt jobban, mint hogy az olajár folyamatos csökkenése ellenére az elektromos autók értékesítése nem változott. Ennek hátterében pedig első sorban az áll, hogy az elektromos autók ára még annyira magas, hogy vásárolóikra szinte semmilyen hatással nincs az üzemanyagár néhány dolláros megváltozása.

A hatalmas piacnak számító Kínában pedig a kormányzat a környezetszennyezés csökkentése érdekében kimondottan támogatja az elektromos autók megvásárlását. Az ázsiai országban ennek megfelelően az eladások rohamléptekben növekednek is.

Emellett több olyan ország is található, ahol az olajáresés ellenére az üzemanyagárak alig vagy éppen, hogy semennyire sem változtak. Ennek következtében az üzemanyag fogyasztást, és az autó eladásokat sem befolyásolta az olajáresés.

Mint a Bernstein Research ábráján is látható, Thaiföldön, Indonéziában és Malajziában egyáltalán nem változtak az üzemanyagárak. Ennek hátterében pedig az áll, hogy ezekben az országokban az olajár zuhanását a kormányzatok inkább az üzemanyagár támogatások csökkentésére, és így a költségvetés megsegítésére használták fel.

Üzemanyagárak megváltozása 2014 harmadik és negyedik negyedéve között (helyi pénznemben) Forrás: Bernstein Research, Investor.hu

Nem maradhat ilyen alacsony

Azt is számításba kell venni, hogy az olajár sem maradhat ennyire alacsony a végtelenségig. A Goldman Sachs 1 000 milliárd dollárnyi projektet tudott azonosítani, amelyek már a 70 dollár alatti olajárak mellett sem térülnek meg, emellett pedig egyre több olajfúró tornyot állítanak le nagyon gyors ütemben. Ez előbb-utóbb a kínálat olyan mértékű visszaeséséhez fog vezetni, ami mellett az olajárak ismét felszökhetnek. Bár a szaúdi herceg szerint az olajárak nem fognak visszatérni a 100 dollár körüli szintekre, kevés olyan szakértő van, aki szerint a jelenlegi, 50 dollár körüli árfolyamok állandósulni tudnának 1-2 évnél hosszabb időre. Ezzel szemben viszont, a megújuló energiaforrások várhatóan egyre csak olcsóbbá és olcsóbbá válnak majd a jövőben.