A drágábbik letelepedési kötvény is kelendő

Vágólapra másolva!
375 darabot értékesítettek januárban, egyenként 300 ezer euróért.
Vágólapra másolva!

Nem vette el a befektetők kedvét, hogy a korábbi 250 ezerről 300 ezer euróra nőtt a magyar letelepedési kötvény ára, januárban 375 ilyen állampapír talált gazdára 16,67 millió euró értékben - írja a Napi Gazdaság. Összehasonlításként tavaly egész évben 2213 kötvényt jegyeztek le a külföldiek, összesen 491,25 millió euró összegben.

A konstrukció lényege, hogy az Európai Unión kívüli, úgynevezett harmadik országból érkező befektetők, akik legalább 300 ezer euró névértékű, erre a célra kibocsátott, ötéves futamidejű államkötvényt vásárolnak, a hazai törvények értelmében fél év után letelepedési engedélyt kapnak, amelynek birtokában szabadon mozoghatnak a schengeni övezetben - emlékeztet a lap.

A letelepedési kötvényeket értékesítő magáncégek ugyanakkor vitatott szerepet játszanak. A Párbeszéd Magyarországért szerint ezeknek a cégeknek a tulajdonosi struktúrája átláthatatlan, offshore-gyanús.