Illegális fémtelepre csapott le a NAV

Vágólapra másolva!
Illegális fémtelepet számoltak fel Halásztelken a NAV ellenőrei, a fogás több mint két tonna ismeretlen eredetű fémtárgy. A telep tulajdonosa közúti ellenőrzés közben bukott le.
Vágólapra másolva!

A pénzügyőrök Halásztelken állítottak meg egy tehergépkocsit, amelyben igazoltatás közben rézzel bevont alumíniumkábeleket találtak. A gépjárművezető bevallotta, hogy egy volt TSZ területén, engedély nélkül gyűjt különböző fémhulladékokat, amelyeket különböző fémkereskedőnek ad el.

Régi IFA-t is találtak

Az ellenőrök a megadott helyszínen több mint 2 tonnányi, különféle háztartási gépeket (fűnyíró, hűtő, mikrohullámú sütő), autóalkatrészeket, kerítéselemeket, elektronikai kábeleket, eszközöket, gépeket találtak, valamint egy a forgalomból ideiglenesen kivont IFA tehergépkocsit. Ezeknek a fémhulladékoknak a felvásárlása csak engedéllyel lehetséges, amellyel a tulajdonos nem rendelkezett, ennek ellenére 2010 óta üzletelt fémhulladékkal, mostanáig több mint 55 tonna fémet adott el kereskedőnek.

10 milliós bírság

A mostani razzián lefoglalt két tonna fémhulladék körülbelül 3 millió forintot érhet. A tulajdonos ellen várhatóan a fémkereskedelmi törvény megsértése és engedély nélkül végzett beszerzés és értékesítés miatt indul eljárás. A több éve folytatott illegális tevékenység miatt akár több mint 10 millió forint bírság is kiszabható.