Új helyi adót vetnek ki Zalaegerszegen

Vágólapra másolva!
Új helyi adó kivetését is tartalmazza a zalaegerszegi önkormányzat most elfogadott rendelete. Az új adóra a csökkentett iparűzési adó pótlására van szükség.
Vágólapra másolva!

Egyelőre nem tudni, mire vetik ki Zalaegerszegen az új helyi adót, de az önkormányzati költségvetésben már szerepel egy új adónem, mint a bevételek egyik tétele. Vadvári Tibor fideszes közgyűlési képviselő az MTI-nek azt mondta: Zalaegerszeg 17 milliárd 286 millió forint főösszeggel fogadta el a költségvetését, amelyből 10,6 milliárd forint a működési célú bevétel és kiadás. Ez utóbbinak mintegy 40 százaléka az intézményfinanszírozást jelenti, ezeket a kiadásokat idén "kényszerűségből csökkenteni" kellett.

Földadó is lehet

Szintén csökkentek az adóbevételek, ugyanis az iparűzési adó mértéke januártól törvényileg előírt módon csökkent. Ez a bevételi oldalon 1,8 milliárd forint hiányt jelentett, részben ezt a hiányt fedezné a tervezett új helyi adó. Ez lehet akár földadó is, hiszen az önkormányzatok az idén életbe lépő törvény szerint bármire kivethetnek adót, amit az állam, vagy az önkormányzat még nem adóztat meg.

Van, ahol a földbirtok az egyetlen, még meg nem adóztatott bevételi forrás: a földadót egyelőre hét településen vetették ki, annak ellenére, hogy a Földmüvelésügyi Minisztérium korábban azt a szándékát jelezte, hogy külön törvény tiltsa a földek adóztatását.