500 milliárdos forgalma volt a dohányboltoknak tavaly

Cigi, csikk, cigi csikk, cigarettacsikk, Az eldobott cigarettacsikk méreg a kutyának!
Vágólapra másolva!
Főleg cigarettát adtak el, de sok vágott dohány is fogyott.
Vágólapra másolva!

Tavaly havi 45 milliárd, összesen 535 milliárd forintos forgalmat bonyolítottak a nemzeti dohányboltok - írja a Napi Gazdaság. A lap a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. adatait idézte. A forgalom jó részét a cigaretta tette ki: 69 százalékot, a második a vágott dohány 25 százalékkal.

2014-ben a havonta eladott cigarettamennyiség átlagosan 609 millió szál, éves szinten 7,3 milliárd szál volt. Vágott dohányból 5575 tonnát adtak el összesen, havi átlagban ez 465 tonnát jelentett.

Forrás: Thinkstock

Közép-Magyarországon (Budapest és Pest megye), Közép- és Nyugat-Dunántúlon a cigarettafogyasztás hangsúlyosabb, az ország keleti területein pedig láthatóan több vágott dohányt értékesítenek a dohányboltok - olvasható a lapban.