300 millióval támogatják a helyi rádiókat

Budapest, 2014. október 23., Magyar Rádió
Budapest, 2014. október 23. Egy érdeklődö korabeli rádiókat fotóz a 6-os stúdióban, az 1956-os eseményekre emlékező tárlaton a Magyar Rádió budapesti, VIII. kerületi Bródy Sándor utcai épületében az '56-os forradalom és szabadságharc emléknapján, 2014. október 23-án. A Magyar Rádióban 1956-ra emlékező tárlat nyílt, amelyen az MTI és a Magyar Rádió archívumából válogatott korabeli felvételeket mutatják be, a látogatók megtekinthetik a történelmi helyszínt. MTI Fotó: Soós Lajos
Vágólapra másolva!
A Médiatanács négy fordulóban összesen 300 millió forintos támogatást nyújt idén helyi és körzeti rádiók hírműsoraira, illetve szolgáltató vagy tematikus magazinműsoraira, közölte a hatóság. A testület közel 71 millió forint értékben járult hozzá közösségi rádiók és tévék üzemeltetési költségeihez is.
Vágólapra másolva!

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának Magyar Média Mecenatúra programjában 2015-ben is helyet kap a Radioallando pályázat, írja közleményében a hatóság. A testület keddi ülésén határoztak arról, hogy idén 300 millió forintos kerettel hirdetik meg a támogatási lehetőséget. Erre olyan helyi és körzeti rádiók jelentkezhetnek, amelyek heti rendszerességgel sugárzott hírműsoruk, szolgáltató vagy tematikus magazinjuk készítésére vissza nem térítendő pénzügyi forráshoz kívánnak jutni, közölte a Médiatanács.

A hírműsorokra adásonként legfeljebb 9 ezer forint, magazinműsorok esetén 45 ezer forint támogatás nyerhető el. 2011 óta közel 400 műsor szolgáltatója vált kedvezményezetté összesen több mint egymilliárd forint értékben. A Médiatanács célja a pályázat kiírásával, hogy megkönnyítse az ország különböző településein élők tájékozódását szűkebb környezetükről azáltal, hogy ösztönzi a helyi készítésű színvonalas rádióműsorok elkészítését, adásba kerülését.

Rezsipályázat is volt

A Médiatanács döntött arról is, hogy a Magyar Média Mecenatúra program 2015-ös rezsipályázatának harmadik fordulójában 15 közösségi televízió és rádió összesen 70,3 millió forintos támogatással járul hozzá azok üzemeltetési és működési költségeihez.